Levél az olvasóhoz 2023. májusi lapszám

Levél az olvasóhoz

Általános társadalmi értetlenséget és felháborodást váltott ki a Svájcból a Kárpát-medencén végigvándorló farkas Hidasnémetinél történt értelmetlen elpusztításának híre. Az ezt követő – különböző helyeken megjelenő – kommentárok épp olyan szélsőségesre sikeredtek többségében, mint a társadalom lelkiállapota, amelyet így summázott nemrég Czipott György szerkesztőtársunk:

Együtt-külön

eggyérendeződik minden
ami volt s tán még lehet –
akárha nyűtt vászoningen
szennyre szenny fest életet,
úgy bővül egybe furcsa kép:
szín megfolyik időtlen,
s dalt rejt tabulatúraképp –
látó magáradöbben:

épülünk családnyi ősből
és lápos mezsgyén futunk
stafétát, sosem előlről
s összeágazik utunk…

pléhkrisztusokkal kitűzve
leng Tejút, véghetlen űrbe.

Ha a közhangulatot úgy általában vizsgáljuk, világosan látszik, hogy hazánk észrevételt tevő lakosságának legtöbbje nem értelmi, hanem idealista, érzelmi alapon állt ehhez az eseményhez. Ilyenkor látszik leginkább – ahogy Márai Sándor írja a Szinbád hazamegy című könyvében –, hogy „nem boldog a magyar”! Most is vágyak és a nyers tények valósága csap össze, különösen a zöldszervezetek megnyilatkozásaiból, s összességében le kell szűrnöm, hogy az igazi okot senki sem vizsgálja.
Hazánkban 280 körül telepítettek szőlőt Probus római császár parancsára, tudomásom szerint innentől számíthatjuk a ma tapasztaltakat, hogy a Kárpát-medence – akár tetszik, akár nem – immár kultúrtáj, elvben kisebb és nagyobb természeti- természetközeli tájegységekkel tarkítva. A kultúrtáj épületektől (városoktól) üres része nagyobbrészt az itt élő emberek testi szükségleteinek ellátásához von el területeket, mint a növénytermelés és az állattartás. Értelemszerűen ezzel a vadon élő állatok számát korlátozzuk, a természetes körforgást ezáltal felborítjuk. Már az aranysakál vagy más néven nádi farkas újbóli elszaporodásakor feltűnt, hogy mennyire hiányzik a józan ítélőképesség, hogy milyen idealista végletekben gondolkoznak egyesek, és milyen hisztérikus vélemények láttak napvilágot a városi „zöldek” illetve az állattartó és vadásztársadalom egyes tagjainak megnyilvánulásaiból. Előbbiek a korlátozások nélküli szaporodást pártolták, utóbbiak az ismételt teljes kiirtását preferálták, ki köz-, ki magánérdekre való hivatkozással. Az állat érték és felelősség egyaránt, legyen az házi vagy vadon élő. Mert tény, hogy a kultúrtájon szükség van vadászatra és vadgazdálkodásra, mint arra is, hogy a haza egyes területeit így-úgy, de megőrizzük közel eredeti „vad” állapotában a jövő generációi számára. Viszont manapság a vadászó politikusok és a vadászlobbi hol összefonódva, hol szembemenve a gazdasági lobbival, ugyanolyan erőszakosan védi saját vélt, önös érdekeit, mint a rántott csirkét immár kötelezően svábbogár porra cserélő zöld idealisták vagy anarchisták teszik. Ráadásul olyan honfitársunk is van nem egy, aki önkezével végezne a farkas gyilkosával. Ennek háttér oka – véleményem szerint – a sokszor értelmezhetetlen, igazságszolgáltatásnak álcázott magyarországi jogszolgáltatás, a bűnök- bűncselekmények arányos és időben lévő megtorlását csak nyomokban elvégző „független magyar bíróságok” tevékenységét kísérő általános elégedetlenség és bizalmatlanság. Ami tény, hogy ma Magyarországon igen nagy számban található csülkös vadak túlszaporodottak, a vadgazdálkodás minősége változó, a vadásztársadalmat (vitorlást is) rákos betegségként megszállta egy olyan, a rendszerváltással megszületett újgazdag réteg, aki azt hiszi, hogy egyrészt azt csinál, amit akar (ebben a kommunista Kádár rendszer „vadász” nómenklatúráját utánozva), rájuk a törvények nem vonatkoznak. Holott a magyar vadásztársadalom, a vadgazdálkodás kiváló gyökerekkel bír, elég csak Kittenberger Kálmánt, Fekete Istvánt, Bársony Istvánt és még számtalan, itt meg nem nevezett társukat felemlegetnem. Az oktalanul kivégzett farkas sorsa óhatatlanul is magyar sors, a jelenlegi magyar társadalom sorsának hű lenyomata… miért?
Már a jobb és baloldalon egyaránt meg nem értett Szabó Dezsőnek is feltűnt anno, hogy az elmúlt lassan kétszáz év magyar problematikájának fő kérdése, és amit a mindennapokra visszavonatkoztathatunk, a soha meg nem oldott társadalmi fejlettség kérdése volt. Ugyanis tény, hogy a társadalmi kérdés megoldása, többé-kevésbé automatikusan megoldja a folyamatosan felvetődő kérdések legtöbbjét, vagy legalább is előteremti azokat a föltételeket, melyek általánosan az egészséges megoldáshoz vezetnek. A XIX. század első felében megindult egy olyan folyamat, amely a 1848-49. szabadságharc bukásával elakadt, az 1867-es kiegyezést követő fejlődésekből kiszorult s az I. világháborút követő forradalmakban, majd 1945-ben és 1990-ben végleg elsikkadt: a társadalmi fejlődés újabb, magasabb, szolidárisabb lépcsőfokára lépni. Arról a „szociális piacgazdaságról” beszélek – amit a néhai Antall József is választási okokból belebegtetett 1990-ben. Arról a gyökeres reformról, amely társadalom két nagy növekvő és egyben eltartó osztályát, a parasztságot és a munkásságot gazdaságilag és politikailag teljesen felszabadítja, egyben döntéshozó helyzetbe hozza. S miért őket? Mert közvetlen értéket termelnek-termeltek, és, hogy a gazdasági szükségszerűségből kizsákmányolt nép végre a maga sorsát intéző nemzet legyen. Ez lehetővé tenné, hogy soraiból egy új, az ország vezetésére rátermett, dicső hagyományait folytató, a hibásakat elvető, az egész néppel szolidáris vezetőréteg alakuljon ki, kis falvaktól kezdve az ország házáig. Idemásolom azt a tizenkét pontot, amit Szabó Dezső vetett fel, ami közül néhány tán meg is valósul az eljövendő évtizedben.
1. Földreform
2. Telepítés, vagyis város-vidék egyenletes lakosságaránya
3. A földreform és a telepítés eredményeinek biztosítása.
4. Szövetkezeti rendszer, kis és közepes vállalkozások
5. A népképviselet gyökeres reformja
6. Állam és egyház végleges szétválasztása.
7. Teljes jogegyenlőség- valódi igazságszolgáltatás
8. Független sajtó és a vélemények szabad áramlása
9. Közoktatási reform, egységes nemzeti tanterv, (a deviáns eszmék kizárása)
10. A hadsereg reformja
11. Konföderáció a Kárpát-medencei népekkel
12. Külpolitika

S végül visszatérnék egy pár mondatban az értelmetlenül lelőtt farkas tanulságához. Egy bátor, egészséges ösztöneire hallgató állat élettér-keresése, még ha egy meggondolatlan, etikátlan, önmagát a törvények felett lévő sznobnak is lett az áldozata, van értelme, mert figyelemfelkeltő. Ez az örök emberi ösztön, a függetlenségre, az én helyett a magyar nemzet megmaradására, a lelki és szellemi szabadságra való törekvés, amire nekünk-neked folyamatosan törekednünk kell…

Cságoly Péterfia Béla