Levél az olvasóhoz - 2010. 9. hó
A mennyek országa hasonló a kovászhoz.
A gazdaasszony elvegyíti három véka lisztben,
és a kovász átjárja az egész tésztát.
( Mt 13,33)
Megjelenésünkkor, szeptember 4-én már három napja újrakezdődött a tanítás. Bízom benne, hogy az Alma Materek olyan szélesre tárják kapuikat, hogy a honi oktatásból végleg kiseperje a régóta óhajtott változások szele az elmúlt két évtized bűzös és áporodott szemléletét. Idő híján csak kevés, ugyanakkor bíztató minisztériumi intézkedés történt a tanévkezdésig. Így remélhetőleg véglegesen száműztük óvodáinkból az ultraliberális gender ideológiát, újra buktatható a hanyag vagy felkészületlen nebuló, több tucat intézmény pedig szakított a joggal kárhoztatott bolognai rendszerrel. De hogyan jutottunk ide, ahova? Németh László (1) szerint: „Mialatt a magyarság nagy teste az utolsó hetven-nyolcvan év alatt csak melegforrásokban és vulkánokban tudta fellökni és hallatni magát, idefönn a híg-magyarok és a jött magyarok egy új középosztályt neveltek, amely csak a népszínművekből ismerte, ami alatta van.”
Azóta újabb hetven év telt el. Mindeközben ugyanezek a híg-magyarok és jött magyarok újgazdag utódai ugyanazt a folyamatot indították be még kíméletlenebbül a módszerváltáskor. Persze nem rögtön az iskolákban kezdték. A kommunistából nagy buzgón kapitalistává vált hatalomátmentők kezében összpontosult a nyomtatott és az elektronikus sajtó, ahol kíméletlen rágalomhadjáratba kezdtek az oktatást a konzervatív mederbe visszaterelni akaró, elsősorban a történelmi egyházi iskolák pedagógusaival szemben. Ez a módszer, a sajtó által való megszállás nem új keletű. Bajcsy Zsilinszky Endre írta (2) 1920-ban: „Ez a fenékig rothadt, méreteiben, felépítésében, belső szervezettségében fejletlen, kinövéseiben és bűneiben túlfejlett budapesti kapitalizmus nőtt a nyakába a magyar újságírásnak, s ha a hírlapvállalatok tőkeerejének túlsúlyba jutása a tulajdonképpeni hírlapírással szemben természetes és általános európai jelenség is, a tőkének ilyen forrásokból való halmozása annál kevésbé természetes. De az már igazán természetellenes, hogy egy ilyen betegen fejlett kapitalizmussal szemben a magyar liberális politikának egy szava alig volt, hanem továbbra is beburkolta magát a liberalizmus ásatag jelszavába s irtózással fordult el az állami beavatkozásnak még a gondolatától is, amely a gazdasági életbe lett volna hivatva beleszólni. A szabad verseny- sóhajtották áhítattal legkiválóbb, igazán európai stílusú államférfiaink is.” Kísértetiesen ugyanezek a folyamatok zajlottak le az új parlamenti elit asszisztálásával a legújabb kori magyar gazdaságtörténelemben. A folytatólagos politikai háttéralkuk, az alkalmatlan és még alkalmatlanabb minisztériumi vezetők miatt – bár kormányok jöttek, kormányok mentek – az utóbbi húsz évben szembesülnünk kellett a magyar kultúra és oktatás minőségének folyamatos romlásával. Erre a folyamatra csak feltette a koronát az utolsó nyolc év liberálbolsevik művelődésügyi minisztereinek ámokfutása. Tudatosan lezüllesztettek, szétvertek, tönkretettek mindent, amit lehetett. Nem véletlen, hogy a művészi szabadságot többen újraértelmezhették immár szabadosságként, nem véletlen, hogy a nemzet színházában szexuálisan aberráltak, kábítószer-élvezők, tehetségtelen ripacsok és pozőrök garázdálkodhatnak. Nem véletlen, hogy a művészet és az alkotás felelősségét egyesek immár exhibicionizmusként élik meg. Nem véletlen, hogy végzett általános iskolásaink egy része funkcionálisan analfabéta, nem véletlen, hogy nincs már a kamaszok szemében a nyomtatott könyvnek becsülete, a most érettségizettek tudásanyaga szűkebb, hiányosabb apáikéhoz és nagyapáikéhoz képest, rangja a nullával egyenlő. Nem véletlen, hogy minőségi szakmunkásképzés sincs. Nem véletlen egyetemeink egyre fogyó hírneve, felhígult a diploma értéke, hiszen a minőség helyett a mennyiség lett a fontos.
Ezért kell a bevezető jézusi példabeszédet most megfogadni. Ezért kell újra egy konzervatív, nemzeti-radikális elemeket sem nélkülöző kovász az általánostól az érettségig. Ezért kell újrarakni az alapokat, ezért kell a kozmopolita-liberális oktatási káosz helyett rend és rendszer. Ezért kell majd diákjainknak ismét magyar klasszikusokat olvasni, ezért kell kötelező hit- és erkölcstan. Ezért kell kimondani, hogy minden tudás alapja a magyar kultúra, a magyar nyelv, a magyar irodalom és a magyar történelem, hogy legyen mire építkeznie az ifjúságnak. Ezért kell visszaadni az érettségi értékét és ezért kell kimondani, hogy az egyetemre bejutni elsősorban a megszerzett tudás jogán és nem a pénz jogán lehet.
Ugyancsak szeptember 4-én múlt három hónapja, hogy a politikai elit törlesztett bűneiből és hivatalos megemlékezéssé tette a kilencven éve történt tragikus ország rablás napját, valamint augusztus 20-án hatályba lépett az elszakított országrészek magyarjainak könnyített magyar állampolgársághoz jutásának alanyi joga. Ezek a régóta halogatott kis lépések azonban sajnálatos módon ismételt nagy hátralépésekkel folytatódtak a külügyminisztérium boszorkánykonyháján. Épp ezért a Szózat havilap minden harmadik számában újra és újra felhívjuk a figyelmet a Bolyongásokban a trianoni katasztrófára, hogy ne felejthessük.
(1)Kisebbségben, Kecskemét 1939.
(2)Nemzeti újjászületés és a sajtó, Budapest 1920.
Cságoly Péterfia Béla
főszerkesztő
