Levél az olvasóhoz - 2012. 1. hó
Segíts
/ha már Jövendőt nem lehet/:
Múltat teremteni
Ráriad talán Isten is,
hol kéne újra kezdeni
/kinek-kinek Sorsot s Ítéletet/.
/Illyés Gyula: Egy nemes hazughoz/
Reformok jelszavaitól hangos a levegő s a tény maga, hogy e jelszavak azonnal tábort állítanak síkra maguk mellett, mutatja, hogy reformra csakugyan sokfelé és sokszerűen szükség van. Szociális, gazdasági, művelődéspolitikai, erkölcsi s nemzetközi téren. Legbelül: a tömegek emberhez méltó élhetésének alapfeltételei körül; hiszen amíg az emberek tízezrei és százezrei barom nyomorban aggódnak a falat kenyérért, emberies életről, kultúráról, vagy éppen kulturális fölényről csak a színvak soviniszta demagógia megszállottjai beszélhetnek.
Annak a szociális és sok egyéb irányú reformnak, amelyet nemcsak az ifjúság sürget, hanem mindannyian áhítunk, elvi alapjai kétségtelenül világnézeti talajban gyökereznek. Amilyen metafizikának hódolunk, úgy épül fel szociális és kulturális munkaprogramunk is; a szerint lesznek igyekezeteink komoly és értékes reformok az előkészítői, avagy üres kortesszavak, csalódásba vagy ártó tévedésekbe vivő színes, de hiú ábrándok.
Rengeteg reformról számol be a történelem, amelyben a helyes reformok vágya csak a reformlázig és forradalomig jutott el s nem alkotott, legföljebb rombolt és bajt okozott. Mert az elvileg végig nem gondolt, világnézetileg meg nem alapozott s tiszta céllal nem művelt «reform» éppúgy rombolhat s robbanthat, mint építhet s alkothat.Tisztán látják-e a reformok mai sürgetői és mozgatói a szükséges reformok elvi kiindulásait? Világnézeti alapozásait? A helyes és tisztakezű kivitel feltételeit? Az örök elvek csillagai ragyognak-e az út fölött, amelyen a reformok felé elindulnak? A Quadragesimo Anno(1) nagyszerű útmutatása-e a kalauznak, avagy a kipróbálatlan, helyesebben: kipróbáltan is értéktelennek bizonyult téveszmék és tévirányok terelik-e ferde irányba igyekezeteiket? Zavaros, kapkodó korban joggal vetjük fel e kérdéseket.
A világosságot s biztos irányítást nekünk kell hoznunk, akiknek krédója az emberiségnek nemcsak spirituális, hanem szociális és kulturális boldogulásában is egyedülálló illetékességű.
Legalább mi tehát, akik e krédó alapján állunk, lássunk ezekben az elvi kérdésekben tisztán! Amiből megint csak egy a konklúzió: magunkban és magunk körül teremtsünk több katolikus magyar kultúrát!...«
A Magyar Kultúra folyóirat szerkesztőségi üzenete, két évvel a nagy gazdasági világválság után, 1935 májusában jelent meg a Gömbös kormány regnálása alatt. Mint már sokszor hivatkoztam rá, a történelem eseményei mindig megismétlik önmagukat, a hetvenhét évvel ezelőtt íródott levél felvetései kísértetiesen hasonlítanak a ma –megoldásért kiáltó – gondjaihoz. Hiába tehát a részben kereszténydemokrata kormánykoalíció, ha nem keresztényi szellemben veszik fel a küzdelmet a XXI. század kihívásaival szemben. Hiába tartja nemzetinek, kereszténynek, konzervatívnak magát egy kormány, hiába beszél forradalomról a miniszterelnök, ha nem tiszta szívvel lépi át a Rubicont, ha vissza akarja-akarják fordítani az idő kerekét, ha a társadalmi fejlődés további lépcsőfokait, a keresztényszociális elveket, és az ebben a szellemben megfogalmazódott, a társadalom anyagi, szellemi és lelki végső szétszakadását megakadályozó »Harmadik út«(2) eszméit nem veszik figyelembe. Nem tagadható, hogy ha gyenge az állam, gyenge a nemzet is, adót szedő erős állam és közterhek nélkül nem lehet élni. Ezért kell végleg-végérvényesen szakítani az immár több mint húsz éve tartó, de tartalmában alig változó monetáris és gazdaságpolitikai gyakorlattal. Mert sajnálatos tény az is, hogy ez eddig követett stratégia, vagyis a munkásosztály és a parasztság, a dolgozó rétegek teljes kiszipolyozása, a mesterségesen alacsony bérek, a spekulációs okokból sokdszor leértékelt magyar fizetőeszköz és a gerjesztett infláció, valamint a manapság oly divatos »gazdasági növekedés« mindenáron való erőltetése csak egy szűk réteg további extra gazdagodását segíti. A deviza hitelrulett korlátok nélküli folytatása, a kártékony jegybanki folyamatok és a banki üzérkedés felszámolásának elmulasztása, a virtuálissá változott pénz, az euro meg a forint – amely immár valós értékek helyettesítésére nyomtatott, mesterségesen előállított illúzió – spekulációs játékszerként való használata országokat omlaszt össze, helyi és európai konfliktusok eszkalálódásához vezet. A napjainkban egyre inkább látható mélyszegénység és a szupergazdagság éles kontrasztja, a helytelen társadalmi berendezkedés demokratikus köntösbe bújtatott parlamenti kialakítása tette lehetővé a II. világégés előtt a felforgató kommunista ideológia beágyazódását, manapság pedig a liberális eszmék,(3) az egyre erőszakosabb »másság« térnyerését Szent István országában. Nem csoda hát, ha egyre nagyobb az ifjabbak és öregebbek, értelmiségiek és munkások közt a történelmi keresztény egyházaktól való elfordulás, az »éljünk a mának« mentalitás, az alkoholizmus, a kábítószerek,az egyházaknak mondott pénzlehúzásra szakosodott szekták és a vadkapitalizmus térnyerése. Kétségtelen tény, demokráciának álcázott –politikai kalandorok és pénzügyi gengszterek által irányított – parlamentáris diktatúrák korában élünk. A hétköznapok embere csak áll és nem érti, hogy mi történik körülötte, mi történik vele, hogyan tudna változtatni jelenlegi helyzetén.
Ezért kell most ismét hivatkoznom a kezdő gondolatok summázatára: … lássunk ezekben az elvi kérdésekben tisztán! Amiből megint csak egy a konklúzió: magunkban és magunk körül teremtsünk több katolikus magyar kultúrát!...«
1. Cságoly Péterfia Béla: A katolikus egyház és a társadalmi igazságosság. Szózat, 2010. január.
2. Cságoly Péterfia Béla: Antiszemiták vagy nemzeti radikálisok. Szózat, 2010. október, valamint Németh László: Nemzeti radikalizmus. Szózat, 2011. december.
3. Prohászka Ottokár püspök már 1896-ban megírta: „A liberalizmus egy utópia, ideológiai szabadság - valóságos szolgaság!”
