Levél az olvasóhoz - 2012.12. hó

Aki szkeptikus az mindig törpe;

/Prohászka Ottokár püspök/

Amikor Önök ezeket a sorokat böngészik, már fellobbant az első gyertyaláng az adventi koszorún, már tart a Krisztusvárás, amikor mi hívők kívánjuk e Titok lelkünkben való kialakulását, várjuk Jézus eljövetelét. Szerettem volna a karácsonyi főszerkesztői üzenetben arról beszélni, hogy ilyenkor duplán kötelező a társadalmi szolidaritás, a szegények és a magára hagyottak támogatása, szerettem volna valami nemeset, felemelőt írni, de az első roráté után összefutottam egy lógóorrú ismerősömmel a Ferenciek tere metróállomáson. Arról panaszkodott, hogy bár van új kormány, de ő még mindig keveset keres, bizonytalan az állása, sok a nehezen kinyögött hitele, így csak kevés ajándékot tud venni, szomorú lesz megint a karácsony?!Eszembe villant, hogy immár hétszáz éve figyelmeztetett a nagy olasz költő: »Óh boldog Magyarország! Csak ne hagyja magát félrevezetni már!«(1)
  Korunk egyik tragikomédiája, hogy manapság legtöbb honfitársunk a karácsonyi boldogságot nem az ünnep lelki csendjében, a Kisjézus születésében, a családi együttlétben, hanem a reklámok által belénk vésett vásárlási őrülettel egybekötött pénzszórásban keresi, nem is gondolva vendégére, a karácsonyi Kisdedre. És igaz ugyan, hogy 2010. óta csakugyan van új kormány, de nem véletlenül maradt szinte minden a régiben, észre kéne már venni, ők csak egy más módszert használó páholy tagjai… A ma kormányzatnak vezető emberei is ott voltak azok között, akik belekergették hazánkat az úgynevezett közös »Európába,« akárcsak a brüsszeli dögkeselyűk és a multinacionális korporációk adót és vámot megkerülő játékszere, az identitásunkat is elrabló Schengeni Egyezmény karmai  közé. Feltűnik-e a panaszkodók közt bárkinek, hogy az ál liberális gyermekjogok és az általános szülői-oktatói igénytelenség miatt a kisdiákok már alig olvassák Csukás Istvánt, Lázár Ervint vagy Janikovszky Évát. Hogy a középiskolákban, irodalmunk nagyjai közül, Illyésről, Adyról csak érintőlegesen emlékeznek meg, hogy Reményik, Sajó Sándor, Wass Albert, Szabó Dezső vagy éppen Németh László a NAT szerint csak tanítható, nem kötelező! Hogy nemcsak a diákok, hanem a tanárok közül olvas-e valaki manapság Kodolányit, Tamási Áront vagy Gaál Mózest, keresik-e Tömörkény Istvánt, mit tudnak Gárdonyi egyéb műveiről, hallottak-e egyáltalán a hajdanvolt Napkelet folyóiratról? Az sem véletlen – hogy mielőbb elbutuljon a nemzet – ömlik a szemét a kereskedelmi rádiókból és a TELE VÍZIÓBÓL, ahol egy elfogultságáról amúgy is hírhedt szennycsatornán minap lelkesen antiszemitázták – egy ellenséges parlamenti párt pocskondiázásának ürügyén– Prohászka Ottokár püspököt.(2)
És itt álljunk meg egy szóra! Miért is antiszemita az egyik legmagyarabb katolikus főpapunk?!
  Mert Prohászka megállapításainak valóságtartalma napjainkra is érvényes. Mert Prohászka életeleme és munkásságának egyik karakterisztikus vonása(3), a küzdelem és a harc, küzdött és harcolt az elposványosodás, a káromkodás, a széthúzás, a felelőtlen és magamutogató nemiség, az istentelenség, és ezek zászlóvivői a liberalizmus, a totalitárius államforma a kommunizmus, a pénztőke urainak és kezelőinek diktatúrája a kapitalizmus és a szabadkőművesség ellen. Több mint száz éve hangzott el Prohászka püspök ma is időtálló üzenete az Alkotmány(4) 1909. augusztus 20-i számában. Ebben tudatja a cinikus politikai elittel, hogy » aki erős nemzeti keresztény életet sürget s Szent István hagyományait tiszteli, annak ezt a népet emelnie kell.«  Az azóta eltelt idő alatt, 2012-re, a magyar nép hitében és erkölcseiben ugyancsak megrendült, kultúrájában, szociális és gazdasági berendezésében sajnálatos módon elmaradottabb, mint valaha. Mert a nagy szociális püspök tökéletesen magába fogadta XIII. Leó pápa,(5) és szociális eszmeiségének méltó folytatója XI. Pius pápa, a társadalom problémáihoz való érzékenységét. A »Rerum Novarum« isteni és keresztényi szellemiségéhez  a magyar katolikus főpapság közül elsőnek Prohászka csatlakozott, ebbéli tevékenységéhez csak Zadravecz István, Márton Áron püspökök, és Mindszenti József hercegprímás volt képes később felnőni. Ezért is tudott Prohászka Ottokár időben és térben eligazodni. Mert tudta ugyan, hogy a kapitalizmus a társadalmi fejlődésnek egyik szükséges állomása, mert ezeket a lépcsőfokokat nem lehet kihagyni, de tudta azt is, eddigi fejlődése már mutatja a modell egyoldalú túllengéseit, amely a világot majd megint a munka és a tőke új közösségekbe való egybefoglalására ösztönzi. Mert kimondta, »nincs más menekvésünk, mint keresztényi elvek alapján visszaállítani a gazdasági rendszert.« Mert kimondta, hogy bár a zsidók között is ismer tisztességes embereket, de a politikában betöltött szerepük és a kapitalizmus felvirágoztatásában, valamint mindenáron való meggazdagodásuk érdekében alkalmazott módszereik miatt őket könyörtelenül elítélti. »Nem vagyok antiszemita – mondotta – de én nem akarom az én magyar népemet feláldozni más hatalmas fajtának, és annak erőszakban vagy pedig intelligenciában túltengő erejének.«(6) A kiindulási pont nála is Aquinói Szent Tamás a szegényekről szóló tanítása. Ezért szükségét látta, hogy neveljük mi mindannyian önmagunkat a társadalmi szolidaritás érzésére, ébresszünk fel közösen mindenkit a szociális részvétre, a szenvedők segítésére, közakarattal teremtsük meg dolgozó milliók biztos egzisztenciáját egy szűk kör önös akarata ellenére. Mert a magyarországi rendszerváltás óta itt regnáló politikai elit huszonkét éves tevékenységére nagyon is igaz Prohászkának egy 1919 augusztusában megjelent újságcikkben tett keserű megállapítása, hogy a kommunizmus alatt: » lelkiismeretlen emberek játszottak élettel, vérrel, koronával, országgal, nemzeti kultúrával s vagyonnal… egy önfeledt, kenyérért minden szolgálatra kapható intelligencia segítségével…«(7)
 Ajánlom épp ezért mindenkinek, tegye magáévá a ráhangoló sorokban leírtakat, keresse Prohászkát, hogy örökértékű és máig aktuális műveiből szükség esetén bármikor meríthessen.

*

Ha könny a gyöngy:
A fagyöngyök az erdő könnyei,
Parányi könnyek, mozdulatlanok,
Fák sudarára fagyott sóhajok;

 E gyönyörű sorokkal kezdődik a nekem oly kedves Reményik Sándor vers. A fagyöngy a karácsony jelképe az angoloknál –olvastam minap egy karácsonyi kötet előszavában– a szeretet szimbolikus növénye, amely alatt a családtagok, elfeledkezve egy hosszú küzdelmes esztendő gondjairól, az ünnep meghitt hangulatában megcsókolják egymást. Csodálatos, mélyértelmű szertartás ez; azt hirdeti talán, hogy a szeretet él és virul akkor is, mikor semmi egyebünk nem maradt már, mint a fagyöngy, mely egyetlen élő zöld a téli erdőn. És hirdeti talán azt is, hogy a szeretet áldozatot követel, lemondást sokszor önmagunkról; virág, melyet önnön vérével táplál a szív, mint tölgy a fagyöngyöt.

 A fagyöngy jelképe a művészetnek, ennek a legnagyobb szeretetnek, melyben a művész önmagát, lelke legjavát osztja, pazarolja széjjel. Amit a művész ad, gyönggyé vált könnye a léleknek, nem halott, mint a tengerek gyöngye, hanem élő, életében a fagyon, téli viharon, magán a halálon is győzedelmeskedő – fagyöngy.

 A fagyöngy legyen ünneped éke, OLVASÓ. Lásd benne a soha el nem apadó élet szimbólumát, a szeretetben a mulandóság gondjai fölé emelkedő lét jelképét. Fogadd benne – havilapunk segítségével– a magyar írók ajándékát, azokét, akik lelkük gyönggyé nemesült könnyeit csillantják eléd, hogy gyönyörködj bennük, szeresd őket és tanulj tőlük szeretetet. Legyen házadban a béke jelképes ága, nem hervadó, árnyéktalan; alatta eloszlik a gond, mosollyá békül a bánat, s szívedben kihajt a szeretet, mint téli erdők viharlátta odvas fáin a fagyöngy. Áldott karácsonyt!

1. Dante Alighieri:Isteni színjáték
2.  http://szozat.org/showpage595.htm
3. Gelei József /Nemzetnevelés/ írása szerint
4. A Néppárt lapját, az Alkotmányt 1896-ban indította el Molnár János apát.
5. Cságoly Péterfia Béla: A Katolikus Egyház és a társadalmi igazságosság, http://www.szozat.org/archivum/szozat_2010_01.pdf
6. Összegyűjtött munkák, 22. kötet.
7. P. Bangha Béla: Miből ered Prohászka nagysága? Magyar Kultúra, 1921. április.

Cságoly Péterfia Béla
főszerkesztő