Levél az olvasóhoz - 2015. 11. hó

Hagyjátok, testvéreim, hagyjátok,
hadd nézzem inkább az eget,
semmint a földet, hogy lelkem
az Úr felé táruljon.

/Legenda Aurea, Szent Márton/

Újbor kóstolásával és tradicionális libavacsorákkal emlékezünk évről évre a 397. november 8-án meghalt szombathelyi születésű Toursi Szent Márton püspökre, akinek életét számtalan história övezi. Én azonban most nem a zamatos libaleves, a töltött libanyak, a rántott libamáj, a sült vérrel és májdarabkákkal pettyegetett ludaskása vagy a ropogós libacomb okán, nem az aranyló vagy bíborszínű újborok aromája- illata tekintetében, hanem a bor szakralitása, az ember vallásos léte és a bor összefüggésében(1) idéztem most a szentéletű egyházfi halálát.

    A már gondolkodó ember belső meggyőződése gyakran az istenekkel hozta az embert szoros kapcsolatba, leginkább azokkal, kik nálánál hamarabb költöztek el a másvilágba. Úgy az istenek, mint a holtak tiszteletében legkedvesebb értékeik egy részének önkéntes feláldozása játszott szinte minden vallásban fontosabb szerepet, az áldozat bemutatásánál viszont, csaknem minden ősi hitnél és népnél, az egyik legkedvesebb java, a bor – az ember életében betöltött szerepéhez hasonlóan – egyre inkább előtérbe került.

    A rómaiaknál csak a történelmük legelső, legszegényebb idejében áldoztak vizet, mézet vagy tejet a szegény parasztok, Numa király ideje alatt azonban már bor volt az áldozati kehelyben. Numa törvényesen szabályozza azt a kérdést is, milyennek kell lennie az áldozati italnak. Már ez a rendelet megkívánja, hogy a bor jól megmetszett szőlőből származzék, a villámsújtott tőkéről származó bort, vagy melyet sebes lábbal tapostak, ezt a római törvény és szokás kizárta a felajánlásból és féltőn őrködött azon is, hogy evvel-avval manipulált, hamisan készített ne, csakis tiszta, vízzel nem higított bor kerüljön az áldozati oltárra. A rómaiaknál, hol a családfő, a pater familias a házi tűzhelyen naponta megismételt bor-, méz- és tejáldozatokkal hódolt elhunyt családtagjai tiszteletének, a halottak tisztelete külön ünnepet is kapott. A ferália vagy paretália ünnepe [február 13-24.] azok a nap, amelyet a régi Rómában a holtak lelki üdvének, engesztelésének ideje, elhunyt szülők és ősök emlékének áldoztak, mintegy lezárják a múltat, és előkészítik az újévet.(2) E napon az össze templomokat bezárták, az isteneknek nem mutattak be áldozatokat. Ellenben a pater familias vezényletével minden család kivonult ősei, rokonai, jótevői sírjához s gyümölcsöt, bort, virágot, sót helyezett a sírra, vagy a sírba az elköltözött élők sírontúli használatára. Soha nem akadt éhező, aki szentségtörő kézzel hozzányúlt volna a sírra helyezett javakhoz. A halottaknak ilyen megajándékozását megtaláljuk az egyiptomiaknál, görögöknél, perzsáknál is egyaránt. Iphigénia tejet, mézet és bort önt a neki kedves sírra, mert ezek okoznak örömet az elköltözöttnek. Aischylos »Perzsák« című tragédiájában Atossa tejet, aranyló mézet s a szőlőtő gyümölcsét viszi férjének. Borral áldoz halottainak Ulysses és Aeneas. Virgilius szerint a halottégetésnél is jut szerepe a bornak. Midőn az elhunyt teste elhamvadt az illatos máglyán, a hozzátartozók a még forró hamvakra egy amfora bort öntöttek, mintegy utolsó áldozatul s azután gyűjtötték a hamvakat urnába. Alig van olyan lakója az Olymposnak, olyan tagja a görög-római hitvilágnak, kinek nem borral áldozott volna a pogány liturgia. Jupiter, Bacchus, Pluto, Ceres, Juno, a kétfejű Janus, Juturna, Priapus, a hősök, az örök nyugalomra lelt hírességek, a védistenek tiszteletére mindig került az oltárra áldozati bor.

    Az egyiptológiai kutatások szerint, az egyiptomiak vallásos szertartásaiban is helyet kapott a »Szent Szőlődombon« termett gyümölcs borráerjedt leve. Az egyiptomi királysírok borral kapcsolatos jelenetekkel mutatják a halottaknak, az élők kedves italával való kapcsolatát. Plutarchos szerint az egyiptomi pap bort öntött az oltárra azoknak az ellenségeknek vérét jelképezvén, kik ellenük küzdöttek. Wilkinson angol utazó, egyiptológus művében(3) hosszú sorban sorolja fel a régi egyiptomi templomokat és királysírokat, hol a falra festett vagy domborművű képek, feliratokban boráldozatot mutatnak be az isteneknek. S ha már Egyiptom, beszélnünk kell arról, hogy borral áldoztak a ma koptnak mondott keresztények, [akkor anakorétáknak nevezték őket] és akik – számtalan vélemény szerint – az eredeti Krisztus-hit követői voltak. Ezeknek a vezetője volt több tudós szerint az a thébai vagy Remete Szent Pál, aki az ottani fehér-szerzetesek rendjét megalapította. Aligha véletlen így, hogy a fehér csuhás magyar Pálos rend fundálója, Boldog Özséb, éppen róla nevezte el a pilisi magyar pálos rendet. Az egyiptomi fehér szerzetesrend is pálos rend volt, csak hát ott őket Bálosnak, vagy Philistin-nek[pilisinek] nevezték. Az egyiptomi anakorétákat másként manicheusoknak is hívták. Ők ugyanis a Mani-kus vallásnak, az egyistenhitnek a képviselői voltak, akik az Apa-Anya-Fiú háromszentségét hirdették. Tagadták viszont a római zsidó-keresztény egyház paulinus tanait és az ősi napisteni erkölcsöket vallották. Az örök és abszolút jóval szemben áll az örök és abszolút rossz, ennek képe a világosság és a sötétség. A két elv harcban áll egymással. A sötétség a világosságból részecskéket ragad magához, ebből keletkezik a világ, mely sötétség és világosság keveréke. A világhoz tartozik az ember is, akinek lelke [világosság] a testhez [sötétség] van kötve . Éppen ezért eretneknek minősültek, akiket a katolikus egyház V. századi győzelme után Ázsia- és Európa-szerte üldöztek és gyilkoltak. Ez volt az oka annak, hogy Egyiptomban a föld alá kényszerültek. [Ez idő tájt égettek fel az ősi könyvtárakat, így az alexandriait is, hogy megsemmisítsék az ősi napisteni vallási iratokat, és a Krisztus tevékenységével kapcsolatos egyiptomi és arameus okmányokat.]

    Zsidó vallásos ünnepségen, lakodalmon szintén nem hiányozhatott a bor. A Bibliában leírt kánai menyegzőn a vendégek között jelenlevő Jézus Krisztus maga változtatta át borrá a kőkorsóba merített vizet, hogy a vendégek abból ihassanak és áldozhassanak az Isten dicsőségére. A keresztény vallási szertartásban sem helyettesítheti semmi a bort, de mint látjuk, az utolsó vacsorán megtöretett kenyér és kiöntetett bor áldozati értékének és jelképes értelmének szálai más vallásokon keresztül az ősember primitív, első pogány vallási megnyilatkozásáig nyúlnak vissza, de csak Krisztusban magasztosulnak a leghatalmasabb emberi gondolat, az isteni megváltás szimbólumává… A kereszténység, változott formák közt ugyan, átvette és ma is gyakorolja a kenyérrel és borral történő áldozást. Az őskeresztények szokásait változatlanul visszaállító protestáns egyházak a konfirmáció alkalmával, az Úr asztaláról, az először nyújtott úrvacsorán fogadják be önálló tagjaik sorába felserdült gyermekeiket, s a haldokló betegágyánál ismét a két szín alatt kiszolgáltatott kenyér és a bor hozhat vigasztalást, enyhülést, megerősödést a nagy ismeretlen titokzatos és félelmes kapuja előtt. A bornak a keresztény vallás kultuszában kiemelten nagy szerepére mindenekelőtt az hozható fel fontos bizonyíték gyanánt, milyen sok esetben szerepel a bor az Újtestamentum lapjain. Az evangélisták igen gyakran fordulnak hasonlatok, jelképek keresésénél a szőlőtőkéhez, borhoz, továbbá mindennemű művelethez és eszközhöz, amely szőlőműveléssel és borkészítéssel kapcsolatos. Máté, Márk és Lukács evangélisták példabeszédében a szőlő az egyházat jelenti, míg a szőlő kierjedt leve, a bor, az evangélium számtalan helyén jelképezi a Megváltó értünk ontott vérét, megjósolva szenvedését.

    Jézus ezt válaszolta: »Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én inni fogok?« Azt felelték neki: »Tudunk!«Ő erre azt mondta nekik: »A kelyhemből ugyan inni fogtok, de nem az én dolgom eldönteni, hogy a jobbomon vagy a balomon ki üljön. Az azoké lesz, akiknek Atyám készítette.«

    A zsidó Salamon királynak tulajdonított Énekek énekében szereplő nagy kánaáni szőlőfürt közép- és újkori egyházatyák egybehangzó magyarázata szerint, Isten testét jelképezi, aki úgy ontotta vérét az emberiség bűnbeesett lelkének megváltásáért, miként a kisajtolt szőlő adja borrá erjedő levét az ember elfáradt testének felfrissítésére. János apostol hasonlatában a szőlőhegy az Atya országát, a szüreti öröm a paradicsombeli boldog állapotot, a szőlőtő Jézus Krisztust, az egyes szőlővesszők a híveket jelentik.

    Álljanak itt az Újszövetség számtalan idézhető versei közül János evangéliumából a következő versek:

    »A szőlőtőnek és a szőlővesszőknek hasonlatossága; Krisztust int a hív szeretetre, a nyomorúságban való tűrésre s önmaga példájával int:

1. 1.Én vagyok az igaz szőlőtő, és az én Atyám szőlőben való munkás.
2. 2.Minden szőlővesszőt, valamely én bennem gyümölcsöt nem terem, kimetsz és mindent, valamely gyümölcsöt terem, megtisztít, hogy több gyümölcsöt teremjen.
3. 3.Maradjatok én bennem, és én is ti bennetek, miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanem ha a szőlőtőkében maradánd, eképpen ti is nem teremhettek, hanem ha én bennem maradtok.
4. 4.Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők, az aki én bennem marad, és akiben én maradok, ez terem sok gyümölcsöt, mert nálam nélkül semmit nem cselekedhettek.
5. Ha valaki én bennem nem marad, a szőlőn kívül vettetik, és megszárad, mint a szőlővessző, és egybegyűjtetvén, azok a szőlővesszők, a tűzre vettetnek és megégetnek.«

    Az újtestamentumbeli részlet kapcsán, egy középkori bibliamagyarázat (4) nemcsak a szőlőtő minden részletét, de a szőlő megmunkálásának minden fázisát is Krisztussal, az ő imádásával vagy életével hozza összefüggésbe. Így az, hogy a szőlőt nem magról nevelik, hanem egy vessződarabot gyökereztetnek meg az anyaföldben, Krisztus természetfeletti születését, a szeplőtlen fogantatást jelképezi, a szőlővesszőknek rövidre való visszametszése Krisztus alázatosságát mutatja, midőn Istenből emberré kicsinyedet, hogy magára vegye az ember bűneit. A földnek a szőlőtő körül való meglazítása Krisztus megkísértésére kell, hogy emlékeztessen, a szőlőgyökérre mért kapavágás a sebekre, amelyeket elszenvedett érettünk. A szőlő kötözéséről eszünkbe jut, hogy kötözték őt meg kínzói. Miként a szőlő levelei minden más növény levelei közül kiválnak, azonképpen válnak ki Krisztus isteni tanításai más, emberi tanítások közül. A szőlőtő dúsan hozott beérett gyümölcse megváltás munkáját jelenti, amely bevégeztetett, a kehelyben levő bor az ő szívének vérét, amelyet nekünk adott.

    A keresztény egyházi kultúrának a szőlőműveléssel való szoros összefonódását pecsételte meg Krisztus urunk az utolsó vacsorával.

    Azután [Jézus] vette a poharat és hálát adott, nekik adta, és ezt mondta: »Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. De mondom nektek: nem iszom mostantól fogva a szőlőtőnek ebből a terméséből ama napig, amelyen majd újat iszom veletek Atyám országában.«

    S ahogy terjedt a kereszténység, úgy terjedt vele a bortermelés olyan területeken is, ahol a kereszténység erős térfoglalásáig nem volt számottevő kultusza a bornak. Ahol katolikus templomok, szerzeteskolostorok épültek, ott csakhamar szőlővel települtek be a völgyek és a halmok, külföldön és nálunk, a legtöbb szerzetesrend ma is virágzó, ősi szőlőtelepekről szüreteli borát. Magyarországon a Szt. Benedek rend Pannonhalmán, Franciaországban, más-más szerzetesrend kézben levő szőlőbirtokok világhírű márkákkal gazdagították és gazdagítják ma is a francia borpiacot [Vouvray, Vougeot, Epernay] s szerzetes volt Dom Pérignon, aki a pezsgőgyártást feltalálta. A középkor keresztény vallásos életének a borral való szoros összefüggését mutatják a szőlőhöz való borhoz kapcsolódó középkori legendák. Kedves történet szól például a Bodeni-tó mellékén elterülő Lindau városka szőlőművelésének megalapításáról. A legenda szerint Krisztus urunk a tanítványaival, vándorlásuk közben Lindau városkába érkezve, éjjeli szállást kértek Lindau lakosaitól, amit azonban ez önző és rideg emberek megtagadtak. Csak egy szegény napszámos távoleső kunyhója nyílt meg vendégszeretőn számukra. A szegény napszámost meg akarta jutalmazni Krisztus urunk a jószívűségéért és mivel a napszámos panaszkodott, hogy van egy kis kopár földje, amelyre szőlőt szeretne telepíteni, de nincsen mód rá, Krisztus urunk a kopár területre pompás szőlőskertet varázsolt. Mikor ezt a haszonleső lindauiak megtudták követeket küldtek utána, most már pompásan fogadták s ugyancsak arra kérték, hogy nekik is teremtsen szőlőskerteket. Krisztus urunk, Péter apostol méltatlankodása ellenére, teljesítette a meg nem szolgált kívánságot, Péter apostolt azonban egyben megnyugtatva, mondván, hogy e barátságtalan, önző embereknek lesz ugyan szőlőjük, lesz ugyan boruk, de nem lesz köszönet benne. És tényleg, a Bodeni-tó környékén, ahol ma már egészen jóminőségű, sőt helyenként igen jó bor is terem, ma is savanyú a bor, egy-két évszázaddal ezelőtt azonban messzeföldön híres volt az ott termő keményhéjú, sok savat és kevés cukrot tartalmazó szőlő borrá erjedt igen savanyú leve.

    A középkor Istenfélő életének borral való szoros vonatkozásai, számos borhoz fűződő babonát is szültek. Babonás erőt tulajdonítottak például Németországban a Szent János-áldásnak. A szelídszavú, melegszívű János evangélista, Krisztus kedvenc tanítványa, miként arról evangéliumának számos helye tanúskodik, nagyon szerette a szőlőt és a bort s így a középkorban a János evangélista nevének szentelt napon, borral telt, megszentelt kehellyel áldoztak emlékének. Ez a szentelt bor, szent János közbenjárásának erejével, megvédte azt, aki egy cseppet ivott belőle, a mérgezéstől. Ha a hívő nem itta meg, hanem eltette és megőrizte a szentelt borcseppeket, úgy az magát, családját és állatait megóvta mindféle betegségtől, a borba áztatott folyócskák elhárították a késői fagyokat és a jégesőt. A keresztény vallásos élethez fűződő egyéb középkori hiedelem, Ausztriában a fiatal leány szent Tamás napját megelőző éjszakán magasból, vékony sugárban bort önt egy vízzel telt kádba s ezzel azt óhajtja elérni, hogy jövendőbelije megjelenjék neki álmában ezen az éjszakán. Egyes német vidéken szent András éjszakáján idézi a leány a leendő vőlegényt, s hogyha az a leány álmában borral telt serleggel jelenik meg, úgy a leány gazdag kérőre számíthat. A bornak a vallásos életben játszott jelentős szerepe babonás népszokásokon kívül, vallásos gyökerű, még az ókorból származó népünnepélyekben is megnyilvánul. A szőlőműveléssel Dionüszosz , illetve Bacchus tiszteletével kapcsolatos nagy görög és római ünnepségeket természetszerűen elpusztította a középkorban az a körülmény, hogy a szőlőművelés legjelentékenyebb része keresztény papok, szerzetesek kezébe került. Európa egyetlen vidékén, Svájcban azonban csodálatosképpen fennmaradt a görög-római, istenekben megszemélyesített természetimádás egy-egy momentuma, a világhírű Vevey vincellérünnepsége különös keverékét képezik a keresztény és pogány vallásos életnek. A keresztény elemet az apát és udvara jelképezi, a pogány világot Bacchus isten, Ceres istennő s számos görög-római mitológiai alak. A két egymástól oly távolfekvő vallás szimbólumait azonban összefogja a szőlőművelés szeretete. A svájci Vaud kantonbéli veveyi vincellérünnep hivatalos jellegű s néprajzi és kultúrtörténeti érdekességénél fogva több esetben feldolgozta az irodalom is. A vincellérünnep legfontosabb része egy nagy felvonulás, mely a községházáról indul. A francia származású svájciak szőlőszeretete ezzel az ünnepéllyel fontos és kedves ókori népszokást mentett át a középkoron át napjainkba, úgy hogy ez ünnepség nyomán elevenebben tudjuk elképzelni a régi görögök és rómaiak híres Dionyzosz-Bacchus ünnepségeit.

    Megegyezhetünk hát abban, »a földi szentségnek a csúcspontja a bor. Ezért szól róla az „ateisták számára írt imakönyv.”Az ateisták ugyanis természetszerűleg vallásosak – mondja Hamvas Béla – hiszen vallás nélküli ember nem képzelhető el. Viszont rettentően félnek Istentől, Jacob Böhme [misztikus filozófus] szerint az ő haragjában élnek, ezért hirdetik, hogy nincs lélek, az ember állat és a halál megsemmisülés. Ez a léleknek valamiféle fogyatékossága, amit azonban nem tanítással kell legyőzni, hanem hagyatkozni kell arra, ami mindenkiben él, és amihez a legkézenfekvőbb utat a bor jelenti. Már csak azért is, mivel kivezet a téves absztrakt életből a valódi konkrét életbe. Hamvas a maga jellegzetes ironikusan áltudományos, mégis meghökkentően pontos és amellett életkedvvel teli stílusában egész metafizikát fejt ki a bor spirituális helyzetéről, a bornak és az ételeknek a viszonyáról, a borivás szertartásáról és kapcsolatteremtő erejéről, de természetesen mindenek felett magukról a borokról. Mert a bor nem általában van, és nem akárhol terem, hanem valahol – és ennek a helynek a szellemét is magába foglalja. „Igyál, ateista barátom, a többit majd hozza a bor.” A „többi” az nem más, mint a létezés megzavarodott rendjének a helyreállítása, túl a szavakon és az érveken.« (5)Mint a fenti felsorolásból is kiderült, pogány mítoszokban, költői és filozófiai művekben, az Ótestamentumban, az Újszövetség lapjain, legendás énekekben, a legkülönbözőbb népek belső meggyőződésében kapott tehát nagy szerepet az emberi élet kedves vigasztalója, a bor. A hitéletnek a szőlővel és borral való szoros kapcsolatát bizonyítja az a körülmény, hogy ez a kötelék a legkülönbözőbb időkben ihlette remekművek alkotására a képzőművészetek legjobbjait. Templomokban, kolostorokban, a világ minden részén szétszórt muzeális és magánosok gyűjteményeiben sűrűn fordulnak elő képek, szobrok, domborművek, üvegfestmények, kelyhek, faragványok, ötvös és kovácsmunkák, amelyek minden más bizonyítéknál erősebben mutatják, milyen gyakran vett boroskelyhet kezébe az ember, midőn spirituálisan istenéhez emelkedett, milyen gyakran emelkedett istenéhez lelkében olyankor, midőn legkedvesebb gazdasági tennivalói között szőlőműveléssel, borkészítéssel foglalatoskodhatott. A természet által alkotott legszebb művészi motívumok egyike, maga a változatosan szép alakú szőlőlevél és szőlőfürt is igen gyakran szerepel pogány vagy keresztény templomok, feszületek, kegytárgyak díszítményein, mítoszok, legendák, bibliai mondások és történetek kezdetlegesen naiv vagy művészileg nagy értékű formábaöntése, képi elevenítése mellett. Az egyházi művészettörténet legszebb lapjai is tanúskodnak annak igazsága mellett, milyen páratlan kapcsolatban állott minden időben a földkerekség szőlőt termelő, bort előállító részein a szőlőművelés, a borkészítés és a szőlőművelő- bortermő népek vallásos élete.

*

    Tisztelt Olvasó! Rendszeres látogatónk Sütő Gábor nyugalmazott nagykövet, közíró, mutatta be az alábbi képletet, egy nemrég megjelent jobboldali folyóiratban. »A hazugság nagy előnye, hogy igaznak tűnő módon többféleképpen előadható. Akár egyszerűen az igazság elhallgatásával, de még hazugságként is beállítható kényszerűnek, sőt akár előnyösnek. A hazánkban és körülöttünk most zajló események kapcsán időszerű is emlékeznünk rá, hogy az iszlám és a zsidó tanításban, s a cigány közéletben eleve léteznek is a hazugság néha viccesnek beállított, de a gyakorlatban komolyan vett és céltudatosan alkalmazott formái. Emiatt, és hasonló okoknál fogva, a hazugságból majdnem mindig kikandikál a pártosság is. Az igazság lehet ugyan vélt igazság, de hihetően, elfogadhatóan előadni csak pártatlansággal és tárgyilagossággal lehet, ami néha még a híveinek is mellbevágó. Merthogy elszoktatnak bennünket az igazságtól, s csalárd módon rászednek a hazugság elfogadására. Az igazság nem ismeri a „politikai korrektséget”, rugalmatlan, ellentmondást nem tűr; Lássuk be, évszázadok óta vergődünk a hírközlő eszközeinket hazugság-gépezetté ügyeskedő külső ellenfeleink, a belső bitangok és a kormányzatba befurakodó nemzetidegen állampolgáraink által szőtt aktuálpolitikai, s ha burkoltan is, de mindig magyarellenes hazugságok hálójában. Vegyük a leglényegesebb létkérdést, a magyar föld sorsát. Írják, mondják, mutatják, törvényileg védve van, külföldiek nem vásárolhatják meg. Igaz, mert törvények, rendelkezések tényleg védik, de hazug is, mert az EU többi 27 tagállamának állampolgárai vásárolhatnak és vásárolnak is magyar földet! A „külföldiek” alatt ugyanis hallgatólagosan csak a nem EU tagállamokat értik, ám ennek a közlését megkerülik, ami nem korrekt. A zsebszerződések elleni fellángolás is gyorsan kialudt…«

    Az Eszmék és tények rovatunkban nyilatkozó Ács Sándorné, az Élőlánc Magyarországért elnökségi tagja készítette ezt a kis összeállítást a földárverések kapcsán: Lázár János azt nyilatkozta, hogy „…fennáll a veszélye annak, hogy néhány év múlva külföldiek - Brüsszelen keresztül - megpróbálnak földet szerezni Magyarországon. A kormány szerint a termőföld megvédésének egyik eszköze az, ha lehetőséget biztosít a magyar földműveseknek földvásárlásra - mondta, hangsúlyozva: 'Magyarország csatába kell, hogy szálljon a külföldiek földszerzésével szemben.” -http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/november-16-an-kezdodnek-a-foldarveresek
EZ GYALÁZATOS HAZUGSÁG!
Éppen az biztosítja, hogy külföldi ne vegye meg a földet, ha az állami tulajdonban marad, MERT Magyar Államot senki nem kényszerítheti, hogy eladja a földjét. Éppen akkor vehetik meg külföldiek, ha az állam eladja – mert a Földtörvény alapján akár már most közvetlenül az államtól is megvehetik külföldiek a földet. A kormányhatározat ugyan kiköti, hogy csak magyarok vehetnek állami földet, de egy kormányhatározat nem írhatja felül a 2/3-os, sarkalatos földforgalmi törvényt. http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK13111.pdf
A FÖLDFORGALMI TÖRVÉNY 10.§ 1. pontja pedig úgy szól, hogy a föld tulajdonjogát belföldi természetes személy és tagállami állampolgár szerezheti meg.
TAGÁLLAMI ÁLLAMPOLGÁR: 5 § (24) tagállami állampolgár: az Európai Unió tagállamának állampolgára, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgára,valamint a nemzetközi szerződés alapján velük egy tekintet alá eső állam állampolgára.
LÁZÁR LELEPLEZTE A VALÓS KORMÁNYZATI SZÁNDÉKOT IS :
http://orientpress.hu/149415
"Akik haszonbérleti szerződéssel rendelkeznek az árverésre bocsátott föld esetében, azoknál a szükséges önerő mértéke 10 százalék, mindenki másnak 20 százalék."
Tehát nem is leplezik, hogy a botrányos földpályázatokon nyerteseknek játsszák át a földeket! Tehát Mészáros Lőrincnek, műkörmösnek, tetőfedőnek 10 % az önrész, mindenki másnak pedig   20 %... http://kielegyenafold.hu/angyan_jelentesek.php

    És még valami. Nehogy azt higgyük, hogy az állami földek megszerzésére irányuló sunyi módszereiket csak Magyarországon erőszakolta ki a nemzetközi Tőke. Lengyelországban már börtönbe is zártak több tucat, az állami földek árverésen való eladása miatt tüntető gazdát a német határ melletti Nyugat-Pomerániában, Szczecin [Stettin] környékén.(6) Ezt hívják demokráciának abban az Európai Unióban, ahol elsöprő többséggel elutasította szerdán, október 28-án, az Európai Parlament plenáris ülése a javaslatot, amely alapján a tagországok megtilthatták volna a génmódosított organizmusokat tartalmazó növények forgalmazását és felhasználását saját területükön. Vagy ahol az Európai Unió megszavazta, hogy a szolgáltatóknak át kell engedni az internetes tartalmat mindenféle diszkrimináció nélkül, bármi is legyen az. Ezzel gyakorlatilag kimondta, hogy az eddig néhány országban működő pornószűrőt sem lehet a továbbiakban alkalmazni… Láthatjuk az ún. jobboldali kormányzat módszerei mind az Unióval való viszonyban, mind választási ígéreteinek megtartásában nem különbözik az előző liberális kormánytól. Ahogy legjobban Bene Gábor barátunk, a Magyarok Szövetségének ügyvivője megfogalmazta.» A hazugság előnye a pártpolitikusok számára az, hogy képesek vele a valós szándékaikat, vagy a nemzet és a nemzetállam ellenes globális finánctőke rájuk kényszerített akaratát palástolni. Így a rugalmatlan Igazsággal szemben a többféleképpen beállítható - tehát nagyon is rugalmas – a hazugság, amely politikai sikerhez szokott vezetni. Ám ha valaki - pl. a párttársaival szembeni nyomásgyakorlás okán - bevallja, hogy hazudik, az a mai erkölcstelen világunkban sajnos, következmények nélkül marad. Ám a magyar emberek természete irtózik a hazugságtól.Így politikusnak, aki egyszer (remélhetőleg) lelepleződik, csak azok az idegenszívűek fognak hinni, akik maguk is ebben a hazugságvilágban élnek, sőt maguk is azt erősítik.Ám ismerünk a magánéletben kegyes hazugságot, a politikában pedig kényszerű hazugságot is. Azt viszont nem szabad elfelejtenünk, hogy a kényszerű hazugság legtöbbször egy nehezen felismerhető féligazság, ami azonban szándékos hazugság, s így még gondatlanság - vagy információ hiány - sem állhat fenn, mint valami mentőkörülmény! S aki szándékosan hazudik a választói szemébe, s nincs mentőkörülmény a tettére, az nem is politikus, hanem simán gazember. Pontosabban: pártpolitikus!« Hazánkban a pofátlanság ennek a viselkedésmódnak köszönhetően már az egekbe szökött. Helmeczy László, a Célpont riportereit kábítószerrel és »baráti« rendőrkutyák segítségével provokálni akaró ügyvéd, morálitásról értekezett az olaszliszkai cigányok által elkövetett gyilkos lincselésről készült színmű kapcsán... 

    Tisztelt érdeklődő Olvasónk! A fentiekre való tekintettel is, kérem, keresse és olvassa el figyelmesen a Főlapunkon található ajánlót, páter Barsi Balázs véleményét a menekültváltságról. Ebben világosan megfogalmazódik, sohasem szabad lebecsülni a háttérszándékokat. Ezért tettem ide alább Rákosi Viktor, Elnémult harangok című regényének egy részletét, amely hiába figyelmeztetett, előrevetítve Erdély, az ortodoxia segítségével[is] előkészített román megszállását. » Simándy kábultan, fáradtan nézett körül. Úgy érezte, hogy mindjárt a kötélhez rohan s félreveri a harangot... aztán megrázza két vállát az öreg papnak és a fülébe kiáltja: „Ébredj, atyám és ébredjetek ti mind, óh, keresztyén társaim! Nem halljátok vakmerő ellenségeink tombolását? Nagy veszedelem fenyeget bennünket, ha nem lesz meg bennünk az első apostolok és vértanuk lelke, akkor végünk van! Hajónk össze­töredezik és elsüllyed. Nélkülözések meg ne törjenek, fáradtságot ne ismerjünk, éjt és napot olvasszunk össze, hogy szétszórt híveinket összegyűjthessük s a magunk lelkének lángját beléjük leheljük. Világosítsd meg, óh, hatalmas Isten, az általunk követendő utat, mert sötétben botorkálunk s veszendőbe megy az evangéliumi vallás!«

Cságoly Péterfia Béla
főszerkesztő

1. 1. A magyar rendszerváltás kevés pozitívumainak egyike, hogy a magyar borászat megújult, helyesebben mondva visszatért hagyományaihoz, gyökereihez. Elmondhatjuk, minden hazai borvidéken, kisebb vagy nagyobb termelőktől, hagyományos avagy új technológiával készült, jobbnál jobb borokat kóstolhatunk. Ezek a borok legtöbbje méltó arra, hogy a keresztény-keresztyén liturgiában Krisztus vérévé váljék.
2. 2. A római új év márciusban kezdődött, csupán tíz hónapot foglalt magába. Ez úgy értendő – és ilyen jelenséget a természeti körülmények között élő népek naptári rendszereiben már sokszor megfigyeltek –, hogy a   mezőgazdasági munkák időszakát (a márciustól, a vetés kezdetétől decemberig, termény betakarításig terjedő szakaszt) osztották egy-egy jellegzetes munkaperiódus szerint hónapokra, míg az év hátralevő részét, a   mostani január-február hónapoknak megfelelő időszakot „holt időnek” tekintették; ezt legkésőbb az i. e. V. század derekán, a kézművesség és kereskedelem igényeinek megfelelően osztották két hónapra.
3. 3. Sir John Gardner Wilkinson *1797-†1875. Manner and customs the Anicent, Published 1841
4. 4. Vitis Mystica: Krisztus, az igazi szőlőtő. Bernhard von Glairvaux iskolája
5. 5. Miklóssy Endre: Hamvas Béla a rendről és a hagyományról
6. 6. http://icppc.pl/index.php/en/