Levél az olvasóhoz - 2016. 6. hó

Mindaddig, míg valamely nemzet
felfelé hág,
egyedül saját erejénél fogva
nem csak fönntarthatja,
hanem minden ártalmas befolyástól is
megóvhatja magát.
                                        Kölcsey Ferenc

 

 

Havilapunk 2009-es újraindulása óta minden év júniusában különböző látószögekből elemzi – a kötelező megemlékezés mellett – az immár kilencvenhat éve történt trianoni országrablást.   
Tavaly külön írásban, örökös főszerkesztőnk Bajcsy- Zsilinszky Endre legfontosabb meglátásainak figyelembevételével gondolkodtunk együtt Trianonról, (1) az idei évben, a mostanság ismét részlegesen háttérbe szorult, elszakított Kárpátalja lakóinak múltbeli és jelenlegi sorsát, lehetőségeit elemezzük, különösen azért, mert az elbitorlással járó megrázó eseményeket még a mai napig is egyesek polkorrekt cikkekben próbálják ködösíteni, elfedni. (2)  Felvetéseim a magyar társadalom széles rétegeinek szól, mert meg kell érteniük, hogy a létalapot biztosító ezeréves testvéri viszony visszaállítása – a Himnusz költőjének fenti elméletén túl – a gazdasági vonatkozások mellett, nemzetpolitikai, szellemtörténeti és így, erkölcsi kötelesség is.


Mily csodás a Verhovina,
– mondod nekem cimborám –
Dal zengett ott álmaidban
S ringatóztál dallamán.

Mosolyogtak a hegyormok,
Meseország tűnt elénk,
Vígan csengtek a kolompok,
Selyemfüves volt a rét.(3)


    »Az az ember, aki nem a szülőfaluját, a szűken vett szülőföldjét szereti elsősorban, az nem szereti a hazáját!«  E tény miatt igencsak figyelembe kell, kéne venni a Kárpátalján, leginkább a magyarokkal több száz éve békében együtt élő ruszinok (4) magyar részről történő mielőbbi anyagi és erkölcsi támogatását, nemzeti érzelmeit. Addig nem beszélhetünk még elviekben sem ismét magyar Kárpátaljáról, amíg a ruszinokat [rutének vagy rusznyákok] ki nem kapcsoltuk a keleti, szláv érdekkörből és vissza nem illesztettük a közép-dunai, Nyugatot jelentő magyar érdekszférába. Ez a nemzetpolitikai szempont eleve tiszteletben tartaná a ruténség vallási és népi hagyományait, nyelvi érdekeit és szellemi eredményeit, sőt minden lehetőségére álló eszközzel támogatni kívánná az önálló és egységes ruszin nyelv és szellemi élet munkáját, mely eddig az orosz és ukrán irányzat párharcában alulmaradt, és saját területén előbb kisebbségi szerepre, majd lassan teljes asszimilációra kényszerült. Fontos és elhanyagolhatatlan szempont az is, hogy a kommunista orosz, majd a jelenlegi ukránosító folyamatokkal szemben Kárpátalján, nyelvjogi kérdésben, a ruszin nyelvet a magyar nyelvel együtt, területi egyenjogúsításban részesítsük, azaz az új közigazgatás és a közoktatás törvényekben lefektetett magyar-ruszin jelleggel bírjon, e mellet akár, óhaj esetén, a ruszin területi autonómia is, mint a Kárpát-haza része, megvalósításra kerüljön. Tehát nem a rutén nép jogaiba való önkényes beavatkozásról van szó, hanem felemeléséről, amikor a magyarság az állandó és ellentétes pánszláv-ukrán irredentizmusnak földjén lebontani készül a tőle a ruténséget elzáró, szellemi és irányított, ukrán nacionalista propagandára épült politikai válaszfalakat.  Nemcsak gazdasági, hanem szellemi támogatásának felajánlása is egyértelmű, hogy a Ruténföld idegen, összefonódó pánszláv és ortodox keresztény ideológiák kísérleti állomása helyett, a maga életét élő, önálló rutén nemzet hazája, népi-nemzeti fejlődésének biztos alapja lehessen, természetesen párhuzamban a Bereg vidéken élő színtiszta magyar települések lakosaival. A ruszin nép önrendelkezési jogainak keretei és jellegének meghatározása olyan szakemberek feladata, akik tanulva múlt és a jelen hibáiból, felismerték, hogy olyan, visszafordíthatatlan történelmi felelősség terheli őket a magyar, a ruszin, és az eljövendő Kárpát-hazában élő összes nemzetiséggel szemben, amely évszázadokra biztosíthatná a Középkelet-európai kis népek elszakadását a nyugati országok gazdasági és politikai erőfölényétől. Ennek a törekvésnek alapfeltétele a ruszinok faji, népi, vallási és kulturális felmérése, az eredmények, hiányok, adottságok és lehetőségek tisztázása érdekében.
    Míg 1830-ban a rutének lélekszáma [az elszlovákosított északi szórványok hozzáadásával] 358.913 lélek. 1910-ben a hivatalos kárpátaljai statisztikák szerint 319.361 [Szepes, Zemplén, Abaúj leszámításával]. Vallások szerint ekkor 372.000 görögkatolikus, 48.000 római katolikus, 85.000 zsidó, 65.000 református, 1000 evangélikus és kb. 55a ortodox él Kárpátalja területén. Az 1921. évi első csehszlovák népszámlálás 370.367 rutént mutat ki Kárpátalján [összlélekszámuk ekkor 548.128 lélek], végül az 1930. évi immár kétséges csehszlovák népszámlálása 537.996 főben állapítja meg a Szlovákia és Kárpátalja területén élő ruténség lélekszámát, későbbiekben mind a szovjet, mind az ukrán adatok vélhetőleg manipuláltak, ellenőrizhetetlenek. Köztudott, hogy napjainkban a nemzetközi és belpolitikai fórumokon a nagy Ukrajna mindenáron történő egybetartását vizionáló, korrupcióval átszőtt ukrán központi hatalom egyik legerősebb hivatkozási alapja Kárpátalja birtoklása ügyén e kis szláv nemzetek állítólagos érdekei, az ide beszivárgott vagy betelepített ukránok mellett. E megszólalók mindig is egyrészt a ruszin nacionalizmus feltámasztásának vádjával vagy a többszázéves magyar elnyomás hazugságával operálnak. A történelmi tények azonban mást mutatnak, elsősorban a ruszinok mindig is magyarnak érezték magukat, csak az 1800 évek közepének- végének szláv, elsősorban cseh és orosz izgatására vetődött fel, elsősorban Amerikában élő ruszinok közt az önálló »Ruszinszkó« gondolata. Ami a Ruténföld politikai és szellemi fejlődését illeti, az 1848-1914 közötti korszakban, megállapíthatjuk, hogy a ruszinok belső élete mentes volt nagyobb történelmi zökkenőktől, viszont ugyanakkor felütötte fejét a nagyorosz és ennek nyomában az ukrán befolyás. A két idegen irányzat ellentétes eszközökkel igyekezett megnyerni a ruszin tömegeket. A nagyorosz propaganda vallási szempontokat állított előtérbe, hogy ezekkel áthassa a ruszin népet, az ukrán irányzat értelmiségi jellegű és határozottan politikai természetű, célja a ruszin szeparatizmus megszervezése volt. Az Egyház – sokkal előbb, mint a terület kérdéseivel foglalkozó szakemberek – felismerte a görögkatolikus és ortodox liturgia hasonlóságában, az egyforma szerkönyvek használatában és a közös eredetű vallási külsőségekben rejlő politikai veszélyt, mely az izai [Az izai pravoszláv pör 1904. április 24-én kezdődött és 1906 őszén zárult le.] és a máramarosi [a máramarosi pravoszláv pör 1913. december 29-től 1914. március 3-ig tartott.] skizma-perekben megmutatta szellemi aknamunkájának erejét. Barkóczy egri püspök már 1751-ben felhívta a helytartótanács figyelmét a görögkatolikus és görögkeleti szertartású könyvek azonosságára [Darás Gábor: A ruténföld elszakításának előzményei, Budapest, 1936, 137, I., 11. l.], de figyelmeztető szava épp oly meddő maradt, mint az egyház 1890-ben és 1909-ben kiadott rendelkezése, mely ismételten eltiltotta a görögkatolikus egyházat orosz szertartású templomi könyvek használatától. Megjegyzendő, hogy a bizánci hit elterjedését a görögkatolikus ruszin paphiány okozta. Az orosz pópák viszont távol álltak a nép szemléletétől, mely babonás tisztelettel veszi körül az idegen miszticizmusba burkolózó görögkeleti papokat. A későbbi hatalmak által kiirtott tanulatlan helyi igehirdetők, a »batykók« kultusza ezidőtájt még nem fejlődött ki, a mélységesen vallásos ruszin nép így teljesen az orosz papok befolyása alá került, akik ezt megfelelően éreztették is vele. Nyílt ellentét keletkezett így a római egyház alapjára helyezkedett magyar társadalom és a babonákkal átszőtt keleti kereszténységet hirdető prédikátorok között. A Munkács-máramarosi püspökség és ezen keresztül az egész ruténség a XIX. század elejétől az Északkelet-Európát átható szláv öntudatosító mozgalmak hatása alá kerül. A francia Grande Revolution keleten kitermeli ellenlábasát, az orosz nacionalizmust, mely faji egységbe szólítja a világ szlávjait. Mikor az illírizmus kísérleti léggömbje elpattan, Szentpétervár felől feltör az öncélú szláv tudat, mely a nagy orosz egység részeseit, a közép-kelet európai szláv népeket önálló nemzeti kultúra és szellemiség formálására készteti.
    Napjainkban ismét tetőfokára hágott a moszkvai pátriárka utasítására a politikai fősodorral mindig is összeolvadó pravoszláv egyház erőszakos terjesztése, elsősorban templom és kápolnaépítéseik, amelyhez forrásokat leginkább az orosz olajkincs ellenértéke biztosít, minden kis faluban láthatók Kárpátalján.  Mind e mellett a ruszin öntudatos görögkatolikus, a hívők száma egyre fogyott. Vallási magatartásában összpontosult emberi hite, faji öntudata, érzelmi világa és bontakozó értelmisége. Az elfelejtett hegyi falvak népe előbb szabadságát adja a jobbágykenyérért, később kenyerét a szabadságért. Szatmár után bujdosni, Világostól a Milleneumig a zsidó uzsora miatt kivándorolni, a cseh önkény és az ukrán[szovjet] színjáték idején sokszor éhezni kényszerült. Nép, mely eddig minden történelmi megrázkódtatást kétszeresen szenved, kettőzötten visel. A türelemnek és lelki aszkétaságnak példaképe, csakis hite mélységes erejével képes vállalni mostoha sorsát, mely európai posztra, meddő hol szovjet, hol orosz és ukrán nagyszláv álmok szigetére állította.
    Az egyházi és világi irodalom az eltelt másfélszázados fejlődés alatt az orosz és ukrán egyházi, illetve politikai propaganda befolyása alatt állott. Ez a két idegen irányzat kisszámú, nagyrészt bevándorolt csoportok révén kisajátította a szellemi és irodalmi élet minden jelentős fórumát és sajtószervét. Így történt, hogy a rutén nemzeti gondolat és nyelv harmadrendű, jellegzetesen kisebbségi szerepre kényszerült, a ruszofil és ukrán törekvések mögött. Helytelen lenne a rutén nyelv és irodalom egykori egyenjogúsítási harcát az előbbiek megsemmisítésének víziójával kezdeni, mert a cseh uralom alatt eltöltött két évtized, majd a szovjet megszállás folyamán a rutén szellemiség több kiváló képviselője tartozott az említett irányzatok valamelyikéhez. Olyan egyéniségek, akiket frisshajtású rutén művelődés mai formájában már nem tud nélkülözni. Ezért elkerülhetetlen a szellemi Treuga Dei, mely a rutén írók nagyrészét visszaadja a ruszin népnek, a ruszin nemzeti gondolatot az eddig délibábot kergető, nagyszláv ábrándokban hívő intellektuelektől. E folyamatokat, ha kissé késve is, érdekes módon anno felfedezik az egykori Magyar Királyság hivatalos képviselői. A magyar királyi vallás- és közoktatásügyi minisztérium a további nyelvi zavarok elkerülése céljából 1881-ben tiszta ruszinnyelvű iskolakönyvek és magyar-ruszin szótár készítésével bízza meg Csopey Lászlót, aki a Mitrák által mellőzött rutén[ruszin] szókincset elsőnek gyűjti kötetbe. Ugyanekkor a »bazilisták« körében is elindul a magyarbarát szellemi irányzat. Zsatkovics György [Ungváron szül. 1855. okt. 14-én, mint sztrojnai görögkatolikus lelkész halt meg 1920. szept. 25-én] tanulmányait már magyarul írja, Szilvay Iván [Szuszkón szül. 1838. márc. 15-n, megh. Új-Dávidházán 1904. febr. 13-án. görögkatolikus parochus volt] pedig – keveréknyelven bár –, de előszeretettel foglalkozik a magyar életből és történelemből vett tárgyakkal [Anya és lánya]. Ebből az ingadozó, kissé magyarbarát, lényegében azonban orosz kezdeményezésből alakult ki az akkori ruszin irodalom képe, melyben a pravoszlávia fegyvereivel küzdő nagyorosz irányzatot visszaszorította a ruszin népi és az ukrán politikai szemlélet. Természetesen ezzel az orosz nyelv nem veszített csatát, a kárpátaljai ruszin író három nyelven, oroszul, ruténul és ukránul írja mondanivalóját és a nyelvi zavar 1930- tól olyan nagymérvű, hogy a legfiatalabb nemzedék egyik nyelvet sem beszéli még ma sem tökéletesen. A Ruténföld elszakításának kísérlete mélyreható változásokat okozott szellemi téren is. A cári orosz és ukrán szovjet elől menekült értelmiségiek mozgásba hozták a rutén felső rétegeket és 1920-ban előbb ukrán, majd 1923-ban a nagyorosz irányzat hívei kiépítik új szervezeteiket. Majd 1920 őszén Ungvárott létrejön a halicsi ukrán kultur-egylet mása, az ungvári Proszvita [Felvilágosodás] Volosin [Volosin Ágoston volt rutén miniszterelnök, az ukrán politikai és szellemi mozgalom vezére, 1874-ben szül, Kelecsényben, az ungvári tanítóképző igazgatója, 1922-ig a Nauka című néplap szerkesztője volt]. Panjkevics [Panjkevics ukrán nyelvész, a Naukovij Zbornik munkatársa, 1938 decemberében Prágában adta ki a kárpátorosz nyelv fejlődéséről szóló filológiai munkáját], Brascsajko [Brascsajko Gyula, a Proszvita egyik vezetője, aktív ukrán politikus, 1919-ben a huszti tanács elnöke], Hadzsega és Sztudinszkij vezetésével. Az 1923-ban szintén Ungváron alapított Duchnovics Társaság Szabó Eumén elnöklete alatt az orosz irányzat szellemi munkásait szervezi meg. A társaság prózaírói jelentéktelenek. A költők közül Karabeles András [1906-ban szül. Tibaván,  középiskolai tanár, költő és regényíró] és Fedor Pavel érdemel említést. Az ukrán és orosz irányzat között, mint jövőt hirdető tiszta forrás tört fel a rutén népi líra, melynek elismert képviselői az említett Grenzsa-Donszkij Vasilj és Julij Borsos-Kumjatszkij [1905. júl. 8-án szül. Nagykomjáton, ungvári polgári iskolai tanító. Első verskötete 1928-ban jelent meg], a Verhovina költője, a leghangulatosabb ruszin lírikus. A rutén irodalomban ismeretlen egyéni költészetnek Bozsukova Mykolája [Kisbocskón szül. 1907. júl. 3-án, helyi tanítónő. Versei 1930-ban jelentek meg], az első rutén női költő ad hangot. A népi prózaírók közül Voron Andrej [1901. szept. 7-én szül. Csomán, tanító, költő és népies elbeszélő], Demján Lukács /1894-ben szól. Felső-Vereckén, ma is földműves. Első művét [Az ördög mint lakodalmi vendég, a Proszvita adta ki 1920-ban] és Márkus Alexander [1901-ben szül. Huszton, helyi tanító, majd tanfelügyelő, írásain magyar népi írók, Bonkáló szerint Tömörkény, Mikszáth és Móra hatása észlelhető] emelkedik ki. Majd a rövid életű ukrán uralom alatt két új lírikus csatlakozott fel a kárpátaljai költészet porondjára. Michail Kolos, a lembergi Dilo munkatársa 1938 decemberében ukrán verseivel elnyeri a halicsi ukrán irodalom nagydíjat, Sabol Szevasztián bazilita szerzetes 1939 tavaszán adja ki legújabb, időrendben harmadik verskötetét, lényegében az 1944-es szovjet megszállással kezdődik az új szellemi sötétség, mely csak a nyolcvanas években kezd lazulni. Az orosz irányzat hívei tehát a kisebbik rossz alapján állnak, mert tartanak az ukrán befolyástól, melyről ilyen nyílt formában ekkor esik először szó. Az említett jelenségek nagyrészt csak az irodalomra vonatkoznak. Sokkal lényegesebb viszont az a körülmény, hogy a papok latin vagy egyházi szláv nyelven írnak, a nép nélkülözi a ruszinnyelvű vallásos iratokat és egyre szívesebben használja a kijevi könyvküldemények anyagát, annál is inkább, mert ez többnyire ingyenes. Kivált ez utóbbi körülmény játszott nagy szerepet az egyházi szakadás előkészítésében, mely évtizedes aknamunka után az 1904. évi izai és 1913. évi máramarosi skizma-pörökben robbant ki. 1900-tól kezdődik a görögkeleti szakadárság előtörése. 1910-ben még csak 550 pravoszlávot mutatnak ki a magyar statisztikák, de ez nyilvánvalóan nem vonatkozik a rutén népesség egészére. 1938-ban Nowak a Szlovákia és Kárpátalja területén élő ortodox-görögkeletiek számát már 120.000-re teszi s ha kissé túlzottnak is tartjuk ezt a becslést, az ortodoxok száma ekkor a köztársaság területén megközelíti a százezret. Milyen roppant erőfeszítésnek, minden eszközzel dolgozó vallási és politikai propagandának, milyen áldemokratikus nemzetiség-politikának kellett közrejátszania, hogy ez a százezres lélekszám létrejöhessen! Az orosz vallási invázió előjelei előbb a nyugati nyelv határon mutatkoznak meg. 1902-ben a sárosmegyei Becheron már sikeresen hódít a szakadárság, amiben nagy szerepük van az Amerikából szétküldött lázító vallási röpiratoknak. Érdemes megfigyelni a pravoszláv tervhadjárat keresztmetszetét. Ez a propaganda valóban mintaszerű volt a maga nemében, dicséretére vált volna a későbbi hírhedt szocialista sejtrendszernek is. A rutén nyelvterületről Csernovicon és Lembergen keresztül állandó összeköttetés létesült Pétervárral, ahonnan egy Bobrinszkij Wladimir nevű orosz gróf, a szentpétervári galíciai egyesület elnöke, előbb önállóan, később a csernovici Gerovszkij fivérek, – egyébként dúsgazdag földbirtokosok, – közvetítésével irányította a pravoszláv propagandát. Ez a galíciai lembergi központból tervszerű utasítások alapján működött Kárpátalja és Északkelet-Szlovákia területén, 1900 körül valóságos orosz betűarzenált mozgósítanak a Ruténföldön és az írástudatlan rutének is nagy gyönyörűséggel szemlélik a Kárpátokon túlról jött »ajándékot« aranyos ikonokat, díszes imakönyveket.
    A vázolt szellemtörténeti fejlődés a ruténség betelepülésétől a világháborúig a görögkeleti és görögkatolikus szemlélet, Nyugat és Kelet történelmi küzdelmét mutatja a Kárpátalján. Az első telepesektől a máramarosi unióig[1721] öt évszázad múlt el s ezalatt tökéletesen kikristályosodott a kárpátaljai őslakosság álláspontja, vagyis a nyugati magatartás, a Rómával való egyesülés akarata. A görögkeleti egyház akkor kezd újabb harcba a ruténségért, amikor az orosz imperializmus, mint Középkelet-európa szlávságát átfogó hatalmi kísérlet a vesztett szabadságharc után újra feltör az európai láthatáron. 1848 után a görögkeleti egyház terjedése az orosz uralmi törekvések sikerét jelenti, a ferdekereszt nyomában Moszkva és a cárizmus szimbóluma húzódik meg, amint az a görögkeleti egyházi propagandából, izai és máramarosi vallási pörökből és a Kárpátaljára bevitt pravoszláv szerkönyvek szelleméből élesen kiviláglik. A harc tehát korántsem két vallás, sőt nemcsak két erkölcsi világnézet, a pravoszláv görögkeleti és a görögkatolikus nyugati szemlélet küzdelme, hanem a Kárpát-medence sorsát döntően befolyásoló világpolitikai mérkőzés, melyben az oroszság Középkelet-európai hegemóniáját a Kárpátokon belüli szláv nyelvterület meghódítása jelentené. Ebben a megvilágításban válik egyedül érthetővé az orosz politika[immáron újra virágzó] bámulatos áldozatkészsége, mellyel a kiegyezéstől a világháborúig tartó közel félszázadban minden alkalmat megragad, hogy a ruszin nemzet rokonszenvét megnyerje az ortodox görögkeleti vallás irányában. A ruténség pedig, ennek ellenére, az I. világháború alatt példásan viselkedik és az orosz betörés idején olyan határozott magyar, nemzethű magatartást tanúsít, hogy egyedül Ökörmezőről 120 parasztgyereket visznek túszul az oroszok. A ruténség távolról sem fogadta kitörő örömmel a kéretlen prókátorok által beígért orosz »testvéreket« és ellentétben a galíciai ruszinsággal, a kárpátaljai nép példás nemzethűséggel vállalta a négyéves vérzivatart, mely ezen a területen felbecsülhetetlen anyagi károkat okozott azzal, hogy a férfi korosztályokat behívták katonai szolgálatra, az alföldi munkalehetőségek nagyrészt megszűntek és a hegyvidéki munkalehetőségeket segítő akció a tízes évek kezdetétől semmi eredményt nem mutat fel. A nagyorosz koncepció a cárizmus megsemmisülésével sem dőlt meg, véleményem szerint Ukrajna és Oroszország XXI. századi konfliktusaival ismét a felszínre került. Az emigráns orosz értelmiség ugyan a vörös Moszkva elleni politikai harcot hirdeti a Ruténföldön, de az éhség és az állandó szenvedések a tűrhetetlen élet lázadóivá teszik az Erdőskárpátok népét és a nemzetközi pártpolitika harminc-negyvenöt százalékos választási győzelmeket hoz ki 1933-ig Kárpátaljáról. Ez időtől kezdve új áramlat hatja át a Ruténföldet. Az önálló ukrán állam hite, ez a hetmánság idejéből koronként újra születő nagyukrán elmélet hasonlóan az oroszhoz szintén a Középkelet-európai szláv népek összetartozásának elvén, de ukrán fennhatóság alatt képzeli a ruténség bekapcsolását a keleti szláv államiságba, mint láttuk sikertelenül. A volt Csehszlovákia vezetői mindig szem előtt tartották az orosz álláspontot és nem is titkolták, hogy sem az autonóm Ruténföldben nem hisznek, sőt az ilyen irányú törekvéseket legönkényesebben elnyomják, sem pedig Kárpátalja végleges annexiójában. A Hradzsin egykori urai Ruszinszkót diplomáciai ütőkártyának tartották »magasabb politikai érdekek« számára, ha annak ideje elkövetkezik. Benes a kárpátaljai ruszin kérdésről mondott beszédében  kijelenti, hogy a Csehszlovákiához csatolt rutén terület »sohasem alkotott földrajzi, még kevésbé politikai egységet«, ami önmagában alkalmatlanná teszi – szerinte – a népi autonómia követelésére. Masaryk, akinek alkalmi humanizmusa mögött jól palástolt politikai rokonszenv élt a pánbolsevizmus törekvései iránt, 1920-ban frappánsan jellemzi az orosz-cseh érdekközösséget, amikor a Szovjet- Vöröskereszt kiküldöttének Gillersonnak, ugyanakkor, midőn az orosz seregek Varsó előtt állnak, a következőket mondja: »Én úgy tekintem Kárpátországot, mint egy, Oroszország részéről Csehszlovákiára bízott zálogot, melyet mi első adandó alkalommal vissza fogunk adni Oroszországnak, ezt én köztársasági elnöki minőségemben leghivatalosabban kijelentem. Felhatalmazom Önt, hogy erről kormányának Moszkvában jelentést tegyen«.Később, Kárpátalja cseh megszállásakor a ruszinok a mindennapokban is megtapasztalhatták Masaryk és Benes hozzáállását a kissebségekhez. (5)
    A végzetes politikai »kiállás« kezdete, előjátéka még vallási jellegű. Tóth Elek paróchus, a San Franciskó-i orosz püspök munkatársa, 1901 tavaszán, New Yorkban kiadja »Hol kell keresni az igazságot?« címmel az első amerikai ruszin röplapot, mely a hitviták korának hangján, fanatikus hévvel védelmezi a szakadárságot a »görögkatolikus elnyomatással« szemben. Már Tóthnál is megfigyelhető, hogy a Ruténföldön zajló vallási küzdelemnek egyre inkább politikai hátteret ad. Az irányzatosan vázolt görögkatolikus klérus mögül mindenki kiérzi a »magyar rendszert«, az ellentábor tetteiben a »megváltásra« készülő cári Oroszország[akárcsak később a szocialista táboron belül a pánszláv világhatalmi eszméket lenini idézetekkel palástoló Szovjetúnió] kontúrjai rajzolódnak elő. Masaryk 1920-ban kiadott politikai kiskátéjában »A szláv álláspont«-ban közli, hogy már 1914-ben kész terve volt az amerikai ruténséggel kapcsolatban, ugyanakkor azonban a következő megjegyzést teszi: »A Magyarországon élő kisoroszok amerikai képviselői nemzetüknek a csehszlovák állammal való egyesülését kívánják, még pedig úgy, hogy annak autonóm részét alkotnák. Ezt a javaslatot természetesen a Magyarországon élő népnek is jóvá kell hagynia,” miközben a rutének, egyetlen tényleges érdekeltjei a kérdésnek, egységesen harcoltak a magyar hadsereg oldalán Oroszország ellen.« A rutén szeparatista mozgalom is csak akkor vesz reális lendületet, amikor Masaryk 1918 tavaszán lezajló amerikai propaganda-körútján újra felvetődik a cseh- szlovák-rutén egyesülés terve. Valaki feljegyzi, hogy a pittsburghi Narodna Obrana megbízza egyik vezetőjét, Hatalákot, hogy készítse el a Masaryknak átadandó csehbarát rutén emlékiratot, amit a későbbi elnök 1918. május 30-án kap kézhez. »Célunk – mondotta a memorandum – az egész kárpát-orosz nép egyesítése önkormányzati alapon a csehszlovák állammal.« Masaryk erre a záradékra figyelt fel. Átlátta, hogy gyors cselekvés nélkül a csehbarát rutének is feladják a Národna Obrana álláspontját és visszakanyarodnak az említett két szervezet valamelyikének politikai síkjára. Ezért kieszközli, hogy Zsatkovics, az amerikai rutén nemzeti tanács elnöke, akivel Pittsburghban beható tárgyalásokat folytat, kihallgatást nyerjen Wilsonnál. Wilson 1918. október 21-én fogadta Zsatkovicsot, és egy szomszédos állammal – nyilvánvalóan Csehszlovákiával – való közvetlen tárgyalásokat ajánlott neki. Két nappal később Zsatkovics már nyíltan tárgyal Masarykkal az amerikai rutén követelések ügyében. Scrimali feltevése, hogy Zsatkovics csak az első Wilson-kihallgatás után keres összeköttetést Masarykkal, tehát nem helytálló, mert a Masaryk-Zsatkovics közvetlen tárgyalások Wilsontól függetlenül is folytatódtak volna. Jelentőségük viszont Wilson kijelentése után kétségtelenül megnövekedett, mert Zsatkovics, a kéretlen pittsburghi prókátor 1918 őszének lázas napjaiban elveszti politikai szemmértékét és a ruténség érdekeinek megvédését most már egyedül a cseh- szlovák-rutén államegységben látja biztosítva. Föltétlenül közrejátszott ebben az a körülmény is, hogy Wilson vonakodott tudomást venni az amerikai rutén nemzeti tanács mokesporti határozatáról. Október 25-én már a tanács öt képviselője tárgyal Masarykkal és a következő nap lezajló philadelphiai ruszin kongresszuson a szónokok háta mögött felnagyított közép-európai térképen már a Ruszinia felírás látható, melyről Zsatkovicsék, mint a csehszlovák államhoz önként csatlakozó független testvérállamról nyilatkoznak. Az események[és általában az egész trianoni diktátum] egészére jellemző, egy philadelphiai szálloda szobájában titokban megegyezik Masaryk, az osztrák alattvaló és Zsatkovics, az amerikai állampolgár. Ez a minden nemzetközi jogi alapot nélkülöző magánszerződés – Masaryk politikájára jellemzően – képletesen már délelőtt elfogadtatott a kongresszuson. Az egyezmény kimondja, hogy a magyarországi rutének élve azzal a polgári [?] joggal, hogy egy teljesen független nemzethez tartozzanak, egyesülni kívánnak a demokratikus csehszlovák köztársasággal azon feltétel alapján, hogy a magyar-rutén megyék, mint Szepes, Sáros, Zemplén, Abaúj, Gömör, Borsod, Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros, Kárpátaljához fognak tartozni. Ilyen előzmények közt megtörtént a világ diplomáciájának egyik legpéldátlanabb baklövése. Saint Germain en Laye-ben a ruszinok megkérdezése nélkül Csehszlovákiához csatolják Kárpátalját, melynek népe mindvégig a Magyar Királyság mellett döntött.
    Az összeomlás napjainak magyar kormányzata sokkal előbb átlátta a ruténség elszakítását célzó politikai aknamunka jelentőségét, mint maga a kérdés elsőrendű érdekeltje. Ennek ellenére a történelmi irányítás elsikkad a prevrati kormányok kezén, a magyar belpolitika végzetes fordulata annyira megosztja a nemzet erőit, hogy a forrponton levő nemzetiségi kérdések a magyar államválság mélypontján lekerülnek a napirendről, amelyek az alábbiak voltak:


1.    Ragaszkodás Magyarország területi integritásához,
2.    Mindazon jogok követelése, amelyeket Magyarország a nem magyar ajkú népeknek adni szándékozik,
3.    Görögkatolikus egyházi autonómia,
4.    Szociálpolitikai reformok, különös tekintettel a Ruténföld gazdasági, művelődési és egészségügyi helyzetére.


    Sajnos 1919. március végére, a degenerált »vörös gróf,« Károlyi Mihály már annyira nem ura a helyzetnek a Wyx jegyzék és annak belpolitikai következményei miatt, hogy szabadlábra helyezi Kun[Kohn] Bélát és kitör az a proletárdiktatúra, amely Magyarország államjogi tekintélyét megsemmisíti az úgynevezett békekonferencia előtt. A szabadkőműves Jászi [Jakubovits] Oszkár által fegyvereitől megfosztott, széthullott honvédség tehetetlensége miatt a csehek által zavartalanul megszállt Kárpátalján, így hónapokig jognélküli káosz uralkodott. Az ez után történt lassan száz év eseményeire – mivel az eddig leírtak elsősorban a trianoni kényszerrel összefüggésben fogalmazódtak meg – már nem térek ki, csak egy összefüggésre, már a rendszerváltás után.
    Fontos dolog visszaidézni, két fontos mulasztást vagy inkább megbocsáthatatlan bűnt, amit választott képviselőink, és elvileg jobboldali(6) kormányaink, miniszterelnökeink követtek el Kárpátalja, és az ott élő nemzethű ruszinság kárára, összességében minden elszakított és anyaországbeli élő vagy holt magyar ellen. Az egyik a magyar-ukrán kapcsolatok alapjait képező államszerződés, amely ratifikálását 1993. május elején megelőző vitában a következőket mondta egy képviselő. »Ebben az országban negyven évig történelmet és politikát hazudtak nekünk. Most ezt a politikát demokrácia címén igazságként akarják elfogadtatni velünk, hogy végképp elfelejtsük Vereckét, Pozsonyt, Nagyváradot – még a nevüket is. […] Ami ugyanis Kádár Jánosnak nem sikerült – bár 1957-ben megkísérelte –, most az önmagát 15 millió magyar miniszterelnökének valló Antall Józsefnek[Jeszenszky Géza és Katona Tamás hathatós támogatásával, a Kárpátalján történt, ezt megelőző pozitív eredményű autonómia népszavazás elsumákolásával] a demokráciában, hatpárti előzetes alkuval sikerülni fog.« E hazaárulás, mint közismert sikerrel járt, akárcsak Antall szabadkőműves páholytársainak, Orbán Viktornak és Martonyi Jánosnak gyáva meghátrálása a legutóbbi ukrán válság kirobbanásakor és az Eu-s partneri és előcsatlakozási tárgyalásokkor elvesztegetett autonómia és revíziós lehetőségekért. Isten ítélt és ítélni fog…
    »Kérünk Urunk, áldd meg a magyart, és ne hagyd elveszni Erdélyt« mondta az idei csíksomlyói búcsú ünnepi szónoka, Csintalan László tiszteletbeli kanonok, plébános,  miközben a szülőföld által biztosított élettér betöltésének a szükségességéről beszélt, mi pedig reménykedjünk, Kárpátalja, Verecke, a Bereg vidékének síkjai, Verhovína hegye, a magyar kis »Svájc,« élettere ismét feltámad. Ma megközelítőleg 12,5-13 millió, magát a magyar nemzet részének valló és egyben magyar anyanyelvű ember él a Kárpát-medencében. Akik közül 9,9 millió fő az anyaországban, míg 1,2-1,5 millióan Erdélyben, kicsivel több, mint fél millióan Szlovákiában, további 250-270 ezer fő Szerbiában, illetve 150-180 ezren élnek Kárpátalján. A horvátországi, ausztriai és a szlovéniai magyarság létszámát tekintve szinte a megszűnés határára jutott, a szórvány jelleg és a többségi társadalom hatása őket tette ki leginkább az asszimilációnak. Kimondhatjuk hát, Kárpátalja visszacsatolása fontos Középkelet-európai magyar érdek, éket verve a magyarfóbiás szlovák-román tengely közé, a nagy geopolitikai és gazdasági lehetőségek, és ugyanakkor rendkívüli, több száz év kultúrpolitikai és szociális feladat mulasztásának pótlására, mely újból, immáron kivitelezhető egységet jelent a magyarság és a Kárpát-hazában élő társnemzetek számára. (7) A ruszinok gazdasági talpraállítása, szellemi kérdéseinek átfogó és végleges rendezése egyetemes magyar érdek, mert Európa legújabb viharzónájában csak akkor következhetik el a konszolidáció, a békés emberi színvonalú fejlődés korszaka, ha a terület problémáinak rendezésével egyidejűleg a ruszinokat és más nemzetségűeket sikerül maradéktalanul bekapcsolni, Trianont legyűrve, a magyar gazdasági és szellemi vérkeringésbe.

 

       Források: Kemény Gábor: Verhovína feltámad,
1.    http://www.szozat.org/index.php/eszmek-es-tenyek/tartalommutato/5209-csagoly-peterfia-bela-mas-nezetben-a-95-eves-trianoni-orszagrablasrol
2.    http://tortenelem.mandiner.hu/cikk/20160509_bodok_gergely_a_trianoni_bekeszerzodes_legendak_tevhitek_meseszeru_magyarazatok
3.    Kumjatszkyj-Somogyváry: Verhovinán
4.    http://www.corvinuslibrary.com/ruszin/gensfid.pdf
5.    http://www.corvinuslibrary.com/ruszin/karpatalja1.pdf
6.    http://www.szozat.org/szozatarh/showpage.php?pid=2735
7.    http://www.corvinuslibrary.com/ruszin/kszovetseg.pdf

Cságoly Péterfia Béla
főszerkesztő

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf