Czipott György: Jobbantemperált láncfűrészzenekar

Jobbantemperaltlancfureszzenekar

 

 

Régóta várok egy olyan könyvre, mint amilyen Czipott György Jobbantemperált láncfűrészzenekar című verskötete.
Egy olyan könyvre, amely magas minőséggel mutatja fel alkotójának kutakodásait, létezésünk titkai felől. Szándékosan használom a létezésünk kifejezést, hiszen az egyéb létezési formákról vajmi kevés ismeretünk van, bár a fent úgy, mint lent, vs mint bent, úgy kint fordulatot Czipott György is használja egy helyütt. Itt rögtön meg is állnék egy szusszanásnyira, mert az alkotó hitem szerinti igénye tovább mutat az emberi létezés megismerésének keretein. Egyes, magas rezgésszámú gondolatfordulataival szinte úgy mondanám, rést keres, ha úgy tetszik „fekelyukat” (bár a kísérleti matematika egyes művelői szerint azok tulajdonképpen nem is léteznek), az érzékeltetés kedvéért maradnék a plasztikusnak tűnő kifejezésnél, szóval feketelyukat keres az általunk empirikusan ismerni vélt dimenzión túli világokba.
  Czipott György minden igyekezete a totális világmegismerésre irányul, mondhatni heroikus küzdelmet folytat a megismerésért, melyet ilyen-olyan érdekek folyamatosan gátolnak amióta tudattal bír az ember. Bizonyos, nehezen kitapintható lényegű érdekcsoportok folyamatosan úgy kuszálják össze a szálakat, eszméket, világnézeteket, úgynevezett tudományos eredményeket, hogy az emberi tudat kivetülése mára már a legbonyolultabb labirintussá vált, azzá torzult. Ezek a nehezen kitapintható érdekkörök kizárólag maguknak vindikálják a valódi ismereteket, minket, köznépet, alattvalókat örökös manipulációval próbálnak leszoktatni még annak igényéről is, hogy közelebb jussunk az igazvaló megismeréséhez. A köznyelv szerint ezt nevezzük fejlődésnek. Fejlődésnek, melynek iránya, pólusa legalábbis az én számomra mondhatni végletesen „nem tisztázott.”
  Magányos szellemi kalandorként csak kevesek bátorkodnak megszámolhatatlanul sok alkalommal újra és újra nekirugaszkodni a lehetetlennek. Ilyen alkotó Czipott György, akinek munkásságát az minősíti, milyen mélyre, milyen messzire merészkedett be abba a bizonyos lehetetlen vagy lehetetlennek tűnő tartományba. Verseskötetét olvasva nekem úgy tűnik, Czipott szinte mindent tud világunkról, amit tudni érdemes. Közbevetem, egy sor olyan dolgot is tud, amit jobb lenne nem tudnia, de hát … Az általa teremtett magas minőségi egység része az is, hogy fő attribútumként nem fogalmaz meg semmilyen végsőnek hitt, végsőnek mondható következtetést, mert jó lelkiismerettel az az alkotó, aki ad magára, nem is mondhat olyat. Czipott György úgy tárja fel a lényeget, úgy görgeti, tolja maga előtt, mint a mozdony tolja maga előtt az összesűrűsödött levegőt. Egyszerre anyagszerűen és megfoghatatlanul mutatja be a folyamatos világégést, az emberi lét kollapszusát a megzakkant naprendszerben. Költészetének ez a lényege, melyet ő tesz hozzá a nagy egészhez.
  Bevallom a verskötet címét első olvasásra nem tartottam találónak, számomra kicsit Tom Wolfe Kandírozottmandarinzselészínű áramvonal című, stílust teremtő experimentális publicisztikájának címére hajazónak éreztem, csak a könyv végére jutva értettem meg, hogy egészen másról van szó. A cím mégis találó, nem önkényesen kiragadott blikfang, hanem láthatatlan lobogású zászló a vershajó árbocának csúcsán.
  A nyitó oldalon olvasható (Prelúdium) képszerűen is megjeleníti a költő igényét: itt a teljesség bemutatásáról van/lesz szó. Benne a kulcsszó a „vesztés”. „… világod adnád pár föl-  mentő szóért …” Czipott György a „kisuttogott tudhatatlan” mestere. Számomra legalábbis ezt sugallja a (Prelúdium), a megnevezhetetlen kör, amely gömbbé, glóbuszokon túlmutató gömbbé szerveződik verseiben.
  „Sápkórigazság” – veti közbe Czipott, amely magamnak lefordítva azt jelenti, az igazságnál, az igazságnál hölgyeim és uraim nincs szörnyűbb, kegyetlenebb dolog a világon (Kések). Nem ártana, ha ezt minél többen megértenénk a giccsvilágban, mondhatnám úgy is, a hamis, hamisított világban mi, vergődő emberek, kik a maradék tiszta tudatért lendítjük újra és újra agyunk motorját, hogy a megfelelő képzavarral éljek. Tiszta tudatért, tiszta szellemért, a spirituális tudás visszaszerzéséért, ugyanúgy, ahogy Czipott György teszi, amikor legjobb versfordulataiban elhagyja az anyagszerűséget, vagy legalábbis megkísérli elhagyni.
  A könyvben beljebb haladva sem adja alább a színvonalat a költő. Kellemetlen pengeéles kijelentés „torkodon tartják a kést”, figyelmeztet „minden halasztás körmödre ég”. Szavai olykor pofonként csattannak arcunkon. Kérdés: fáj ez még nekünk, vagy régóta érzéketlen, halott az az arc, csupán „vágya kurvája” minden ember? Csupán csak arról van szó, hogy „lépés lök előre”. A kijelentés vonzatát már fölösleges is odaírni, azt, hogy hová? Hová „ebben az idétlen magamlétben”.
  Czipott György könyvét olvasva az bizsergett az agyamban, hogy most sem lettem bizakodóbb „Enbűnén viharzó homlokunkba ég / a billog: Mene, Mene, Tekel!” De amikor a Befogadhat-é? című opusz végére értem: „Éli! Éli! Lama Sabag Ta-Nim”, ahol Czipott helyre teszi az értelmezést: Isten! Isten! Emeld az örökkévaló honába a megsebzettet. Nem hagy el az igaz Isten! Csak zárójelben, halkan adok hangot kételyes kérdésemnek, a Szent Péter sziklájára épült vallás évezredeken keresztül miért hagyta, hogy ellentétes értelemben használjuk Krisztus utolsó szavait.
  Ezzel és csak ezzel a hittel lehet kapaszkodni a mindennapok apró kegyelmi adományaiba, visszakönyörögni magunkat a valóságosnak tűnő tárgyi világ három-négydimenziós bizonyosságába, elfogadni önmagunkat és csak a saját belső késztetésünkre hallgatva cselekedni, csak annak adni hangot, ahogyan azt Czipott György is teszi. Könyvében mintha a költészet minden javát összegyűjtötte volna a látható és láthatatlan világ szubjektív leképeződéseiről.
  Szinte természetesnek mondható, hogy ez a magas szintű rezonálás alább hagy, amikor Czipott enged a kötetben a publicisztikai hevületének, vagy ha poént, csattanót, valamiféle megfelelni akarást erőltet saját nemes gondolat anyagára (Nyomdoksár, Múzeum, Haza, mégis …, Peremvidék, Lelkesítő, Kések, Életmű-díj, Ötvenhat parazsa, Követség, Vadászati tilalom, Szülőföld). Jelzem egyúttal, hogy megértem Czipott jogos indulatát, de úgy gondolom, bármi fajta direktség idegen az ő költészetétől, úgyis fogalmazhatnék, hogy nem méltó hozzá, de minek sorolni, mikor olvasói lelkületünket átjárhatják olyan személyes történelmet árnyaltan felmutató sorok, miket például a Segéd-elégia című versben olvashatunk. Fölösleges minden álságosnak tűnő intelem, hiszen Czipott György tudja: „költő / világot / nem kutat / fölmutat / termő virágot”, majd hozzáteszi „nem tudja / rácsos értelem, / hogy vers miért, / mitől terem”.  
  Én magam Czipott leleményeként értelmezem, amikor elfelejt minden megfelelni akarást, de tiszteletben tartom azt is, amikor tökéletes formájú szonettet komponál, az se baj, ha az csupáncsak dolgozat, ha zsánerkép (Ikermagam, Ősz, megint), vagy amikor Macuo Kinszaku (azaz Basó) nyomdokain haladva légiesen áttetsző remekműveket alkot.
  Czipott György új kötetének verseiben felmutatja létezésünk tisztává főzött párlatát, mégpedig azt, amit önmaga tudatán át forralt. Mindebből azt érzem ki, sőt bizton merem állítani, a költő nem csak érti, hanem tudva tudja, hogy csupán az önmagunkon felülemelkedés a méltó válasz ebben a világnagy küzdelemben. „Angyalfog tép belül, …” így marcangoljuk Önmagunkat az életre-halálra tartó kegyetlen küzdelemben, hogy ne legyünk „holnemvolt világ alfe- / lén te rákult szépségfolt.” (Félt örökélet (Prelúdium)).

Varga Rudolf     

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf