Jóna Dávid- Szentjánosi Csaba: Gazduram-2017. március-április

Gazduramék is megkezdték a tavaszi munkát, felásták a lapot, elvetették a betűket, elgereblyézték a sorokat…

Gazduram, partra szállunk mi is,
1 évet utaztunk megint az idő-tengerén,
teljes menetfelszerelés (látom a Higgins-csónakokat),
már lőnek, már petárdáznak,
még a kutyák is elbújnak félelmünkben,
ahogy a D-napkor elbújtak az Omaha-Utah-Gold
Juno-Sword partszakaszok
a füstbe, a halálba,

minden újév egy nagy partraszállás,
ahogy a víz öle: megszüli halott fiait,
ma béke van, csak a karrier-éhes érdek
épít luxus-irodákból bunkert…

partraszállunk lassan, de emlékezzünk, hogy
a levegő lapjaiban susognak fiaink mondatai,
akik letették macskakőfogaikat anno, hogy
rázkódjon a század…

2017, ne legyen új járvány a szilveszteri őrület,
a jókedv madara csipegessen valamit
az örök-boldogságból,
de ne kerüljön asztal alá a szív parancsa,

lassan partraszállunk, a zászlón: 2017, amit
a föld mellkasára kitűzött egy katona,
mert mindnyájan katonák vagyunk,
harcolunk magunkkal,
míg  72 éve szabadságra mentünk, mint a világ,

a gyerekektől hajtogatott papírrepülő
támogatást kapunk,
míg remegő ujjunkat megfogja
a szabadság özvegyasszonyának keze…

Szentjánosi Csaba
(2016.12.29)
 

Gazduram

felhorgadás, ösztön, hinni a csodában
pneuma spiritualis - ahogy Turczi írta korábban,
a világunk homokszín kószaság, félig meddigség,
kapaszkodás a megszerezhető mában,
nincs erő a támpontnélküliség ateizmusában,
és nincs a fanatikus áhítatú báránylétében sem,
beszűkült pupilla: a szembe világított szem...
kőtáblás tömjén, áldozati geometria,
az önfelmentés azért jó,
mert nincs konzekvencia...

Jóna Dávid
(2017.01.20)

Gazduram

Téli verset írtam Andinak!

A bevásárló központ előtt a tél megáll,
nem mehet be
vásárolni magának meleget,
csúszkálunk, mint a száguldó üstökös
az ég jegén,
valahogy itt le van fokozva a tél,
szét van törve darabokra…
nem védi meg jégpáncélja sem őt
a technika háborújában,
milyen szép lehetett, mikor őseim falun
a hó függönyét elhúzva meglátták
egymás piros arcát….
ahogy minden hócseppben a csend súlya volt,
tudták, hogy most teszi tisztába
az ég a földet,
milyen szép lehetett, mikor
az ablakon át a reszkető lámpa-
mint a méh szíve gyűjtötte a pillanatokat,
ahogy a hótengerben vitorlát bontott
a költészet (az orosz költők szerették a telet)

a bevásárló központ előtt,
lekaparom kedvesem arcáról a könnyeket,
beindítom az estét,
melegítem januárt,
járatom az órámat-nehogy leálljon az idő,

pedig csak kabátod levélrezdülésével
le kéne ráznom a havat,
mint erdőben a szél,
és megcsókolni tűzhelyszádat,
hogy fölmelegedjen a szívem
 
az út sálját valaki eldobta,
tavak-gombjai leestek,
hegysapkája mióta áll már Budán,
ő a mi nyár gyerekünk,
aki most a Földet futja körbe,
hogy majd meztelen kis kosármellkasát
magunkhoz ölelhessük,
érezve benne dobogni felemás
télnyár szívét…

Szentjánosi Csaba
2017.01.31.
 

Gazduram
 „most teszi tisztába az ég a földet”

hópelenkájában csörtet
a város,
a  cserbenhagyásos teremtés helyszíne,
ne kapargasd,
amit látsz az úgyis csak a felszíne

mint Ágnes asszony,
mosni kéne,
csak mosni és mosni,
a múltunkat a hóba jól beletaposni.

Jóna Dávid
2017.02.06.

Gazduram

Az időben mennyi szűz perc,
vigyázni kell, nehogy teherbe ejtsük,
s megszületik a végtelen,
a hó is elolvad már a bolygó-fején,
mint az értelem,

éj nehéz lábunkkal, ahogy írtad:
beletaposunk (ha van) a hóba,
lelkünk betűnyomait hagyjuk,
ahogy vadászunk a gondolatokra,
 
pedig a láthatatlan szarvas
szélizmaival átugrik a házon,
s én, mint a földből kimaradt
világűr: fázom,

nem is értem, nem a hóból,
nem a hidegből ismerjük fel a telet,
ősibb kapcsolat ez ennél…
mikor az első emberpár összemelegedett,

mert Gazduram, minden varázslat,
ahogy majd kiderül egyszer minden,
hányadik emelet gombját is kell megnyomni
a menyországba vezető liften,

kiderül egyszer, hogy nemcsak hús
meg vér, hanem lélekhús, lélekvér is vagyunk,
és csak egy nagy puzzle darab:
részletre szabott agyunk,

ahogy már kiderült nekem régóta,
hogy a tél, csak áttelel,
én meg medve vagyok,
aki verset brummogva felel.

Szentjánosi Csaba
2017.02.09.
 

Gazduram

a parkoló a város gallérja,
Erzsébet-híd: pántoknál felemelt melltartó,
a budaörsi szikla egy sercli,
a tüdőbeteg város asztalának szélén,
akivel történik, mind azt kérdi: miért én? de, miért én?

köpésnyire vagyok az elfogadástól,
egy kicsit messzebb az örökkévalóság bűnétől
csak homloknyomok a szélvédő belső felén,
túlzások és hiányosságok : rosszul felfogott valóság,
egy szál virág nőtt a helyén.

a falból kitépett telefon, beszakadt köröm,
kipakolt gardrób, fogasnak használt bordásfal,
és mindehhez a válasznélküliség, pórázon a gőg,
árkádok között bujkáló véglegesség és egy közhely:
ilyenek a nők…

a fogzománcot ért fagylalt,
s amíg belesípol a fájdalom,
addig az asztalterítőre csöppen,
ma is mosásban van,
ma is mosásban van.

Jóna Dávid
(2017.02.21)