Füzesi Magda: Útban hazafelé

Ezüst cérnám elfogyott régen,
nem vezet erdei ösvényen.
A vadak nyomát fű takarja,
alszik a mesék birodalma.
Krumplicsősz lett a nagy király,
Hófehérke a gyárba jár,
bujdosik a hétfejű sárkány,
Erős János falat rak, sárt hány…
Foszlik az álom, menthetetlen…
Gonddal csatázó felnőtt lettem.

Gyalogutak langyos porában
bokáig süpped fáradt lábam.
Látom, gesztenyék tenyerén
hogy villan meg a kósza fény,
gyilkos vesszőfutás alatt
vérző igazság mint szalad…
Az aszfalton nincsen gyökér,
a veréb is szeméten él,
autó száguld, kazán visít,
por lepi a nyár színeit.

Varázslatok nyílnak a számon,
megyek, míg magamat megváltom.
Árokparton kaszások jönnek,
megállnak és visszaköszönnek.
Rám néznek fáradt asszonyok.
Most érzem csak itthon vagyok.
    A sík mezőn ők messze látnak:
szívét vigyázzák a hazának.