Zsirai László: Angyalok kísérik

Lovai közé csap a bánat,
vinné az idő az anyámat.
Vinné, ám nem engedem mégse,
kapaszkodom tekintetébe.

Meleg szíve aranynál drágább,
jó lelke tükörnél fényesebb,
aggódó küzdelmeink árán
gyógyulgat a derekán a seb.

Majd hófehér kórházi ágyon
találom mozdulatlan fekve,
búcsúzik – várva örök álmot –
ujjperceivel integetve.

Feszül a ragaszkodás lánca,
nagy próba gyengülő karoknak,
elkísérni a mennyországba
átengedem az angyaloknak.