Fülöp Kálmán: A Mócs-i dombok alatt
Ágnesnek
Én mindig féltem
a korházi ágytól,
az elmúlást,halált
juttatta eszembe,
de aztán megszerettem
mert téged
szerettelek meg benne-
a percek történései
feledtették
a hamis illuziót,
az álomból
ébredő betegek
elfolytott sóhaját,
szemünkben
valósággá vált
a korházi ágy-
ott a Mócs-i dombok
szorításában, egy időre
megszépült bennünk a világ.