Buda Ferenc: A vétkeim hatalmasak

A vétkeim hatalmasak,
ezért csücsülök itt benn,
s nem szabadulhatok, hacsak
jövő csütörtökig nem.

Veszélyes verseim hamar
ügyészi kézbe mentek,
s megtettek miattuk magyar
hazámban idegennek.

Most itt ülök a zár alatt
és néznék ki a napra,
ha őröm, e hitvány alak
kitekinteni hagyna.

De mindezért csak köszönet!
Kutya legyek, ha félek,
hogy nem nyújt senki majd kezet
ily börtöntölteléknek.

Tehén tőgyéből csurrant fellegek
habját himbálják sajtárkék egek.

Időnk szalmája hull a földre lassan,
a dolgom az, hogy szálra számolgassam.

A felrúgott fejőszék rendje dűl
a lenti tájra menthetetlenül.

Homályos hétfőn s falfehér vasárnap
hátratett kézzel ballagunk a nyárnak.

A létünk csak egy számadat, szerény,
a történelem vegyi képletén.

Közös bajoknak szalmazsákján fekszünk,
meddőn vitatva tény-okozta vesztünk,

s mert fogva tart a hetyke hatalom,
vesztegelünk a hűvös oldalon.

A szabad térbe messzinéz az ablak,
s mi csak álmunkat mondhatjuk szabadnak.

Pedig az is a rabsághoz kötött,
homokkal-földdel homlokig födött.