Czipott György: Hortobágy
Néha tócsázik délibáb,
pörög, siklik ördögszekér,
a jel, hogy véget ért világ,
sós szíkből kimarjult gyökér.
Fűcsonkon, mintha pókfonál,
gyereksírás száradva leng.
Vádló éji magasba száll,
penészes Holdon feldereng.
Akinek az lett a sorsa,
fehérül csontja, vére lenn,
ember-hitétől rabolva
röggé olvasztja félelem.
Fillérenvett patkányhorda
máig jól toroz – idefenn.
A pusztát szél kutatja rég.
Porbaégett halott világ
határait mutatja még
barakk helyén nyílt jajvirág,
átok se száll üldözőkig.
Ami volt, vagy tán sosem volt,
üresen most tükröződik
halott sas szemén. A nyennybolt.