Papp-Für János: homokvár

derékbatört ígéretek szálkái
a körömágy alatt, gennyesednek, összegyűlnek.
homlokodon felragyog
az éjjeli lámpa zuhogó fénye,
mintha egész éjjel fóliasátor alatt
izzadtad volna az éjszakát.
lemoshatatlan emlék,
akár az indigópapír nyoma a könyökön.
csak nagyon nehezen vajúdtad meg a reggelt,
ahol a világosban már nem
nyomott agyon a bűn árnyéka,
csak érezni lehetett,
ahogy felveszi alakod teljes kiterjedését.
megkönnyebbülten fellélegeztél,
s úgy tisztultál meg az éjszaka maradékaitól,
mint amikor lefújják a fánkról
az odatapadt porcukrot.
még néha összefutunk.
de mint egy véletlen találkozás
az utcán egy idegennel,
akiről csak akkor jut eszünkbe,
hogy jól ismerjük,
amikor már rég elfordult mögöttünk a sarkon.
a legszebb látvány a nyárban
egy játszótér váratlan felkacagása arcodon,
de mire odaérek, elmos minden várat az eső,
s épp olyan tehetetlenül várok rád egy padon,
akár egy homokozóban felejtett kislapát.