Gavallér János: Kényszerbűbáj

Moirák fonják az élet fonalát,
s valami kókler kezek ostobán,
kényszerbűbájt kevernek bele.
Kevés volt a bábeli zűrzavar,
most törlik vér-emlékezetünket,
űzött, korcs-vadak csordáival.

Annullálni kívánják újra,
ostobán, a lélekben hordozottat!
Ne nőjön gaz! Ne nőjön virág!
Gyártunk neked szebbnél szebb álmokat!
Termesztve tiltják: Egyél mákvirág!
Hajolj a földig, tudd, te szolga vagy!

Innen oda, onnan ide, terelt
jószágként vándorolva, menj
vezényszavak után szív nélkül,
vakon, hidd el, Mammon majd befogad!
S ha nem értesz már semmit belül,
külsőd is elvegyül, kéj-kedv a ma!

Mikor megtömték már rendesen
minden érző szívet csendesen,
előkerül majd a vizes lepedő,
és hipp-hopp, se hazád, se otthonod,
s nem vagy senkinek testvére, pőre
őre csupán, lélektemetőd a hon.

                                     2017.08.06.