Dezső Márton: Vihar előtt

A Keletinél déli-
bábként kóricálnak
viselt szirénjei
az eufóriának.  

    Vízillatú szél kel,
mintha ruhát teregetne,
esőcseppek fekszenek
kitartott kezemre.  

    Berepülök mélyen:
könyököm a szárnyam,
toporgok a megálló
spontán sorfalában.  

Micsoda egy társaság!
meztelenek, holtak;
nyitva volt a szánk, mikor
szembejött a holnap.