Czipott György: Távolfények
vásznaim csontmeszét
korsónyi idővé mossa
mindenévszakos eső.
seholba olvadnak mind
szakadásbafeszülő célinak
és szemenszedett fohászok.
gazdagságom rámszigorul,
akárha kelletlen koldus
condrává cingárult ruhája –
csilla távolfények minek is már,
hisz kaszás szögvert öve
körbeszorítja napjaim maradékát
s csak semmit halmozok immár.
kiteltek bennszakadt jóslatok
és kalimpálnak,
kalimpálnak megérthetlen álmok
csillaghullt mindenség szélén.
angyalságom poros ponyván,
megtépett evezőtollaim
hiába simogatja kantárnadrágos,
átszögelt szívű fiúcska,
hiába kántál pontos temetést.
gyertyák gyújtatlan gyúlnak,
korsók töltetlen telnek.
likas gazdagságom holdba röpül.