László-Kovács Gyula: Mert itthon vagyok...

Mert itthon vagyok e kies tájon,
benne élek, mint bennem él Isten
vagy mint metaforában az Isten.
Az idő halad, s elvész e tájon

az arcom. Mondattá leszek, könnyű,
néma sikollyá. Fölszálló pára:
leányom arca úszik, mint pára
a Duna fölött. Testem lám könnyű.

Jó volna szelek mögé látni,
hol dobban a szív fényes hajnalon.
Íme az ember! S eme hajnalon
varjak fekete seregét látni,

a hószínű ég alatt. Árnyékuk
rám nehezül, mint Sára halála
homlokomra. Mint a vers halála
a számra: rám nehezül árnyékuk.