Valek Tünde: Ady szemei
Régi-régi fényképeket nézek
Őszi barnában-sárgában
Téli fekete-fehérben
Kortalanná vált koros fotókról
Szempár figyel, fényes, bús, konok
Egy szivárványos vibráló lélek
Makacsul rám néz, és élesen üzen
Az utolsó fotó is csaknem száz éves
Mégis a csillagos szemek újra élnek,
Még ha röpke pillanatra is
Nem szabadulok, mert e tekintet utol ér
Csukott szemem mögül is egyre néz
Lidércként felfénylő, Napot tükröző
Belülről szénként izzó, nehéz jövőt sejtető
Nagy látomássá olvadunk össze
Én és „Az első dal” írója, Ady Endre
Az első dal az utolsó versek között
Hitetlen, savanyú és merő hamu
Ahogy Ady nehezülő tekintetét nézem
Bús és fád pária, mattuló szemén látom
Már nem veszi le lábáról, a festékes, koldus Thália
Pedig voltak e szemek merészek, peresek
Szókimondók, nagyot álmodók, óvók, hitesek
S voltak örök szerelmesek, pajzánul lángosak
Faun szemek az örök ifjú élet hitétől mámorosak
Voltak e szemek sóvárak, vágytól lázasak
Ím porlasztja őket elérhetetlen vágyak, vétkek gyehennája
S a hír, a pénz a csók már csak gyötrelem
Jaj azok a vén, gyarló, beteg szemek-
Keservesen csüggenek, míg tart a lehelet
Nem hisznek már a papok istenének
Ha erejük lenne: Oltárokat, tabukat döntenének
A változás üdvére várnak
Szakadjon hétfelé a kínok palástja
Tarkult eszmék kálváriája
Az út, melynek végén a nyűtt, levetett test
Újra istené Halálé? Életé?
Barna ég alatt tiszta tudattal
Kegyetlenül, sötétlik a jövő:
A balga vég, nem elkerülhető
Minden-titkok titkát kereső szemek
Már nem éhesek
Ha minden titkoknak a titka fellebbenne
Még idelenn, nem sétálna át valaki a szívemen
Én még várok Ady Endre
Helyetted is jót, szebbet, emberesebbet
Az erősödő zajban makacs hittel
Szívembe zárt, hétvilágot látó röntgen szemeiddel
2016-10-21