Varga Rudolf: VILÁGVÉGI CSÁRDA

Talán bőrén
a hajnali pára,
vagy szemének
mágneses sugara?

     Mi ez a mandarin
szerelem?

               Zsigeres
haláltánc, talán a se vele,
se nélküle
cirkuszi porondja?

     Válaszolj, világvégi
csárda: Miskolckocsma!

     Fanyar füveid
örvényében, macskajajos
járdáid huzatában,
megváltó szeszeiddel,
fattyaid tükrön
sikkantott, havas
zsilettpengéivel, káprázat
sztaniolropogásos,
hernyószaros füstszitálásában,

     ne hagyd bennem
a szót,
azt az egyet!

     Sajogj, csak
sajogj, szemem
elpattanásáig, tüdőm
beroppanásáig, fogcsikorgatásig,
szivem meghasadásáig!

     Négy ország határán
lángragyúlt Antarktisz,
világvégi csárda:
Miskolckocsma, szukaszagú
vakablakaiddal, szerelmes
zsákutcáiddal, Miskolckocsma,
hol földalatti szervezkedés
a Szinva, és
minden kóbor kutya
eltévedt, álarcos
terrorista.

     Ej, Miskolc, lelkem
gazdája, te kormosfalú
kocsma, hol tizenkét céltalan
november tizenhatodika
után, szökőéveim
nullanapján, tolvajok
órája táján, megperzselt
nagykabátom széle
ellebben egy salétromos
sarkon, s
hirtelen forgószél
kakasos kémények magasán
pörgeti elkoszlott,
mámoros kalapom.