Fülöp Kálmán: Fáj az űr
Ma már csak a megmaradt
forásait kortyolgatom a
valamikori gyermekkornak-
a rongylabda csacsogó bénaságát,
amelybe ha néha bele rughattam
görcsbe húzta a meztelen lábam
sétáim csendjén
göröngyös útakon
cipőt kimélve
mezitláb jártam
azok voltak az igazi
szép idők,múltamból
néha ma is
emlékeimbe visszatérnek-
mint képet,szorongatom
kezemben az udvarom
szemtelen csendjét,és
fáj az űr,ha
fáradtan , elgyötörten
szerény életembe
még egyszer helyet kérnek.