Arany-Tóth Katalin: ŐSZI (V)ILLANÁS

Tarka színekbe öltöztek az ágak,
a levelek rozsda-táncot járnak.
Mint farsangkor a búcsúzó február,
a szeptember is új kapuban áll.
Átlép küszöbén a borérlelő ősz,
és napról napra hűs széllel időz.
Vállunkra rakja az ünnepek terhét:
csizma, kabát üres zsebtől nem véd.
A hiány szívedtől szívemig árad.
Ne keresd nyomát a boldogságnak!
Elillant az a nyári napsugárral,
nem őrzi más, csak csöndes madárdal.
A lombok hulló levelei között
egy elrejtett fészekbe költözött
a könnyű sétákba rejtett kacagás,
a kristályvizű patakcsobogás.
A lepkék távolodó tarka szárnya
összebújó lépteinkbe zárta
a nyár ezerszínű rózsaillatát.
Csak emlékké vált varázs ölel át.
Ősz van. Ködbe simul a volt-pillanat,
de szépsége a szívemben marad.