Arany-Tóth Katalin: TÜZET VINNÉK

Olykor visszatér egy boldog emlék,
s azt, hogy velem történt, elhiszem.
Képzeletben ma is úgy ragyognék,
mintha nem fakulna semmi sem.

Olykor megállok az utcazajban
–  menedéknyi lélegzet a csönd.
Míg keresni vágyom tűnt oltalmam,
szél sodorja elém a közönyt.

Olykor sóvárogja árva lelkem
az éjbe tűnt, szárnyaló időt.
Vinném tüzét szoros ölelésben
–  megtartanám önmagam előtt.

Olykor megszólít az ismeretlen:
szép szavakba zárja vigaszát,
s míg a jót szomjazom száműzötten,
fény ragyog egy messzi úton át.