Székely-Máté László: Negyven sor

Válladon a csend magánya.
Arcodra írt látomás.
Három majom hoz szabályt ma.
Sárral teli árkot ás.

Homlokodra égett bélyeg.
Félreértett szentbeszéd.
Korcsként könyvelt telivérek.
Fiad kesztyűt dob eléd.

Sziklába vájt furcsa otthon.
Új második emelet.
Muskátli az utcafronton.
Elköltözni nem lehet.

Bölcsességek falra írva.
Látod belső udvarát?
Ecetfáknak nagy a kínja.
Talán jobb lesz odaát.

Combodon a hajnal kéje.
Megtépázott ébredés.
Rég áhított szenvedélybe
mintát vág egy tompa kés.

Érzed-e a vérem ízét?
Látod-e, hogy nem vörös?
Szürkeségben fáj az ittlét.
Gyűlöletünk kölcsönös.

Narancsokkal teli tányér.
Ólommal bélelt haza.
Dolgozzon csak, aki ráér.
Porrá éghet otthona.

Virágok egy feltúrt réten.
Legelésző gyapjasok.
Nincs dicsőség, nincsen érdem.
Mindhiába vártatok.

Válladon a hang igája.
Felzokogó vallomás.
Bűneidet mondd, ki látja?
Megbocsát-e bárki más?

Kezeidben árnyékfegyver.
Olajos az illata.
Ne nézz hátra, ha menned kell,
utolérlek éjszaka.