Payer Imre: FÉNYBŐL VAN A FAL

A levegő, a nap, az éj
az álomnál súlyosabb. Fiatal,
az ég világosabban ragyog, fényből van a fal.
Látásból milyen rácsozat?
Lehet, hogy sehol se, sehol ok-okozat?
Vagy csak ők vannak? Arcok, utcák, házak.
A sorokban szétrévedő
a képrázó káprázat.
Csukódó percredő.
Korszakok egymásutánja nem ámít.
Nem törli el őket, örökre épek.
Megolvadnak és szertefolynak
téridő-szögellések.
Mégis, e lebegők most szilárdabbak, mint a gránit,
felvetítve maguk valónak.
Mert nem folynak a napok, kizárólag
erőből építem meg őket,
idegen épület-tetőket.
Egy értelem előtti értelem
vonja be s így alakítja terem.
Kapaszkodni akartam, nincs mibe,
össze-szétesve
– mint blokkolódott betont robbantani be: –
a föld az éggel keveredne.
Képlékennyé lesz az alap,
amely előállítja a nézéseim.
Hátraugrik a közel-lét darab,
ami hátul rostokolt, előrebben.
Csalárdul biztat, a nap fékein
játszik, életem osztott részein.
Mert nem voltam elég erős,
az összhatás ne legyen lebegős,
most elveszi tőlem a dolgokat.
Csak remélhetem, hogy érvényesen
szólal a szó. Hogy élőt, boldogat
tud-e még kérdeni?
Korán, későn – lebegőn éteri
a hang árnya, a visszhangzó rom.
Már emlék, emlékezete
képzelt talon, foszló lom.
Utcák, házak, arcok törölt lábjegyzete.

szozattv


szozat a tiszta hang csurkaszentmihályi Egy az Isten 1117 Fényességes csillagok 1124 bevonulás A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf