Varga Rudolf: KI SZEMEMBE MONDJA

Fejszével, körömmel, foggal,

várva százszárnyú szeretőre,

ki tombol vérembe rejtőzve,

szuronnyal és bronz fokossal,

arca arcomra égetve,

nevét homlokomra savazza,

nincs helyem ebben a világban,

örökké tegnapra várakozásban,

tántorgok perc peremére,

már csak a jelenben élek,

mint lelőni való vadállat,

kormos lelkemre kozmál a bánat,

felszakadnak varak, évek.

Vérben úszó szárcsa mondja:

Isten hozott a pokolba.