B. Barabás Zsuzsa: Zivatar

Zilált hajával, megcibáltan,
Mint fúria rohan a tájon
A fergeteg.

Sikolt. Ujját az égbe vájja,
S felzokog vad szimfóniája…
Az ég felreped;

Patakzó vihar zúdul égve,
Özön-lángjával dúlt mezőkre,
Az erdő megremeg.

Villámékekkel tűzi haját,
Lebegő, rongyos, bő szoknyáját
Szivárvány hímzi meg.

Már lépes sárban pacskol lába,
Gyorsan elinal, mintha fázna.
Egünkön Nap nevet!

Fűszálak zsenge derekukkal
Pattannak reménylő zölden, vígan
Harmatban fürdenek.