Kolumbán Jenő: menedék nélkül

álmaimból nem lesz már semmi
mert elfáradtam értük tenni
csak bámulom a szálló felhőt
átkozom magam az esendőt
megállt végleg bennem az élet
álmodok mindig nem remélek
vágyom arra hogy élni hagy még
néhány mosoly és néhány emlék
meleg melled nekem nyilt lábad
testem most is ellenem lázad
csalódottság szagú az éjjel
tele van bezárt menedékkel