Rajki Rita: Múlóhang
Most csendesül a város.
Elmúltál, mint utcazajban
fáradt sóhajok,
szeretők nélküli ágyak,
melyeken, mint kihűlt
lepedő feszül a magány.
Elmúlt a fény.
Az utolsó lámpát
a halál oltotta el.
A sötétben néma sikoly
tépi le mohón emlékeid.
Elmúltál, mint múló bárányhimlő
végső, rózsaszín sóhaja,
napsugár szárította könnycsepp,
nyári mezők mélyén.
Többé már nincs a miért,
nincs a fájdalom.
Dalol minden dal.
Mert elmúltál,
mert voltál,
mint a legfényesebb
Égi jel.
Jeltelen sírban fekszel.
Temetlek.
A lélekből emelt
oltáron.
Hol
a mulandóság
mementója vagy.
Te vagy a végső hang.
Bennem.
A lelkiismeretem.