Pethes Mária: ártatlan csillagok
nem faggatom
a fecske-nyilallásos eget
tudom az élet egyhangú
zűrzavarából este csak
házam fogad barátságába
felismerem az ősz leheletét
a szél közelgő katasztrófáról beszél
neki adom a rózsák hervadását
amikor az utolsó nyári vasárnapon
a horizont az ég vitorlájába kap
ki keres meg minket
a Tó fényes korongja alatt
ki talál ránk a harangszóban
ki ment meg bennünket
a városban kóválygó utcákon
amik saját porukban vonszolják
a tegnapot
ki hallja meg ziháló lélegzetünket
a felperzselt szántóföldeken
a Jeanne d'Arc-pipacsok jajgatásában
ki őrzi meg a gyerekkor
biztonságát amikor Isten lába előtt
játszhattunk a homokban
ártatlan csillagok