Sütő Kálmán: Lelkeket jöttem venni

Lelkeket jöttem venni tőletek,
nem véres pénzért,
cserébe adom oda lelkemet:
a lelketekért…

Nyomor hullámain evezek előre…
– Ember-sátán karmát sújtom evezőmmel
véresre, s roncs hullát ragadok belőle
sajkámba – lelket – delejes erőmmel…

(Világnyomor: elfulladó vándoraid
kínja küzd a kebeleden? S éhjajait
ápolgatod s kötöd össze egy csokorba,
s még éledő virágait sorba, sorba
letépdesed egymás után?)

Én megyek: evezek a nyomor tengerén…
Alattam felesleg dől a fenékre,
előttem túltermés ég a kazán szenén…
Messze aszott ajkak jajdulnak az égre:
imájuk s átkuk összeforrja a lég.

A ti testetek és lelketek ég:
uzsora emészti fel erejét
roskadásig, s akkor a tőke
falás kenyeret sem ad érte,
s élvezi lassú pusztulásokat!

– Én is lelkeket jöttem venni,
nem véres pénzért,
lelkem szeretném odaadni
a lelketekért.