Kemecsei Gyöngyi: Magok
Te gyökeret vertél,
engem kifújtak
a földből a szelek.
Csak indulok folyton,
meg sosem érkezek.
Szélcsend szelíd ölében
olykor földre szállok,
a fáradt betonban
repedést találok.
Talán most...
...ha megkapaszkodok.
Lehetnék színes ígéret,
hol már kövek közé
szorultak az elhullott remények.
Talán tőlem hasadnak majd ketté
s nyílnak életre a járdaszegélyek.
Most adhatnék végre
valamit magamból.
Valami maradó szépet.
Bárkinek...akármit...
pirosat... rózsaszínt...
lilát vagy kéket...
A szél illatát érzem újra.
Repülök...
...a fények a bőrömhöz érnek.
A gyökerek.
Kár, hogy a gyökerek sötétben élnek.