A.Turi Zsuzsa: A boldogság

Moebius-szalagon
jár körbe az élet,
forog a természet,
csúszkál az idő,
sohasem kezdődik,
sohasem ér véget,
kering csak a csíkon,
pörög, szédítő,
lobban majd kialszik,
s önmagából nyer fényt,
minden pillanatban
ezernyi csoda,
szemmel követheted,
amíg élsz, az örvényt
és az ősi törvényt:
ver ide-oda.
Nézz és láss meg te is
minden diófában
lágy bölcsőt, koporsót,
ágyat, könyveket,
önmagára való reakciójában
a végtelen arcán
nyálkás könnyeket.
Az öröklét káosz,
káosz az öröklét,
hogyha időm volna,
elhinnéd talán,
felhőlajhárok közt
nézd a madár röptét,
tökéletes minden,
sejtelmes talány...
A véletlenekben
meglátom az Istent,
mikor épp nem várnám,
néha rámkacsint,
ilyenkor elhiszek,
megköszönök mindent,
aztán csendben várom,
hátha újra int.
A boldogság, tudod,
olyan, mint a zápor,
amely hirtelen a
nyakadba szakad,
amikor nem vártad,
és te bőrig ázol,
ő tovatáncol s csak
pár tócsa marad.