Flórián Tibor: A mélyből és a magasból

Tavasztól őszig lepkék lábnyomába léptem,
méhekkel döngicséltem,
tücskök vonóját lestem
égi kékítőt kevertem,
s ha majd acél jegét
pengeti a tél,
ködébe vonva lassan
létem hűlő tájait,
hópuha, jéghideg
gyolcsába temet,
és a föld rántja magához
süllyedő kezemet,
ne a semmi gödrében keress,
a mélyből és a magasból
újra az én hangom szól,
ha fölzeng,
s bennem is szólni kezd
az új tavasz.