Penckófer János: Invokáció helyett

Ember nem láthatta,
hogyan lettek az első cseppek,
de máris húzzák nyirokból
a lélekhatár csíkját.
Ólmos sávok sokasodnak, s egymás felé kúsznak.

Mondatod lebegő hangulata őket
fonja, fonja,
s mire madárvágy lenne,
már csak rácsozódik kint és belül.
Elázott tollak morzéznak:
ti-ti-ti, tá-tá-tá, ti-ti-ti.

Ám a cseppek
nemcsak jelre, kőre is olvadnak
s altatják, altatnák
a vergődő szándékát.

Szánja is azt Urunk, ki segítségre szorult!
Mert hiába viaszosodik szánkra a szűnni nem
akaró csepergés,
csenddel üzen
ez esőháló rab tollú énekese.
Hogyan?
Hangokból rácsot?
Meg esőcseppek vízfonalából?
Piheg is a körbezárt lehetőség!
Mert komor tónussá vedlik a semmi s
szürkésszürke lesz a lélegzet is.
Majd andalít, elringat s
rab toll, rab rács, rab eső…

Rabol az idő!
Főleg színeket.

Nyármelegből a sárgászöldet,
a kis hangya bolyba futó barnaságát,
s lilának a furcsaságát.
És a ciripelés?
Azt mondják, az hang. Pedig valaha ők is tudták,
hogy nem más, mint
ég kékjében a Tejút olvadása.
Földön és égen, és valahol ott legbelül a mélyben.
Na és a két part közt
a zöldesfodros változékonyság?
Hűvös selyme a kanyarban.
Igen, igen, ott,
a tölgyek és nyárak nyári óriásainak gyökerei közt
még verset játszik.
Azt ők is hallhatták.

Rabol az idő!
Főleg színeket.

Hallod, Van Gogh? Hová lett a napraforgó
fényessége?
Hát a zöldet lángoló jegenye?
Súlyos nyárból a narancssárga…

Azt írja a barátom, repedezik az olajfesték. S két
repedés közt ott
az az ólmos suttogás…
Azt mondja,
a Styx felől már Kháron üzen.
Ez igaz? Hogyan is válaszolhatnál?
Hisz régen üres Vincent széke, kihűlt a pipa.
Füstje nem ringat, csak a
rab toll, rab eső, rab rács…

Segíts, Uram, azt, ki segítségre szorult!
Mert a
ti-ti-ti, tá-tá-tá, ti-ti-ti, – csendből font vészjelei
folytonosak.
Mert mit tehet mást
az, kinek
rab tollú szárnyalását
rab esőnek rab rácsa keretezi?

Ember nem hallhatta, hogyan lettek az első neszek,
neszezések.
De máris súgják, súgják:
Halld meg!
Figyelj!
Neked mondja, neked üzen a csend…
Válaszol. Hallod?

Bátorkodjék szádban a szó! Bátorkodjék éneked!
                                   Vízhálóból levegőre
rab tollú énekes!
Szárnyas szóból szárnyas bástyát!
Onnan szállj fel!

Még ma!
Visszaköveteld a színeket:
Nyármelegbe a sárgászöldet.
Vissza a kis hangya bolyba futó barnaságát,
furcsaságát a lilának.
És egyszeri nyarunk cirpelő színét:
Olvadó Tejútnak égi kékjét.

Földön és égen, és valahol ott legbelül a mélyben.
Énekeld el a két part közt elfolyó játékát
a versnek.
Igen, igen, azoknak,
melyeket a nyári óriások közt találtál.
S a két part közt vergődő életek suttogását.
Szabad szóból szabad bástyát!
Onnan indulj szárnyalásra!
Még ma!
Ne magasra, de messzire!
Mert barátod azt írja, a nagy víz felől már üzen
Kháron.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf