Kőszeghy Elemér: /Maréknyi haza/
T. L.-nek ajánlom
maréknyi haza ez,
maréknyi alföldi táj,
melyről hihették sokan:
a hegyek rég fölzabálták.
s nincs is már talán,
és lakói sincsenek.
(a pusztán a vihar
amúgy is vadabbul vágtat,
kegyetlenebbül söpri ki
az átsápadt testeket…)
de lám: pöröl a kútágas,
s roggyantan bár,
ám büszkén hirdeti:
vannak,
lesznek itt még gólyák,
s reméli titkon azt
derekába szuvasodott éveivel,
hogy egyszer ő még kivirágzik;
és áll a lobogós templom is,
simításra ugyan
rég nem moccan a kéz,
ősz tornyát mégis
Isten térdéhez hajtja.
és bízik, reménykedik
a meggyötört bokor, a fia,
hogy ha a világ
hat égtájára
fröccsentett ember is
úgy akarja:
lesz kiért,
lesz miért a méheknek
tavasszal teherbe esni.
kell hát az időtlen vers ide,
kell a verejtékkel szült festmény,
kell a pentaton zene:
a létezés ősi bizonyítékai
e maréknyi hazában.