Arany Tóth Katalin: LÁTTALAK
Lehunyt pillák alatt
ma újra láttalak.
Válladra ült a csend,
s vigyázva megpihent.
Mintha pilleszárnyak
könnyű tánca lenne:
hangod bársonya bújt
suttogva fülembe,
s én féltem megtörni
a mézédes varázst.
Mosolyba temettem
a vágyat, hogy ne lásd,
mily törékeny vagyok.
Ha csillag hullna rám,
a láthatatlanok
palástját hordanám,
s nézném tekinteted,
ahogy az arcomat
benne megismered.
Rejtőznék szád alatt,
kedves szavak ölén,
ringatna esti fény,
és válladon a csend
hagyná, hogy átöleld.