Permay Zsuzsa:Szívvéset

Úgy szeretlek, mint esőt a kertek,
gyöngyzuhatag, ha tavasszal árad,
örömömben könnyeimbe rejtlek,
megborzongok, a veled-perc áthat.
 
Amit érzek, vad zivatar nyáron,
el nem űzi palaszürke felleg,
a menny alatt a katarzist várom,
minden egyes égdörgésben lellek.
 
Hogyha ősszel tépi szél a fákat,
töretlenül szilajságát állom,
nagy ereje habár néha fájhat,
a gyógyír hat, amint karod átfon.
 
Amikor a csöndbe havaz a tél,
melegítlek, a kandallód vagyok,
tüzes nászunk parazsakba alél,
a mámortól a két szemed ragyog.
 
Úgy szeretlek, mint papírt a tinta,
versbe írva, ahogy tollam szalad
betűket ölt bordarácsom titka,
szívvéset vagy, s velem-együtt szabad.