Feketéné Korény Lívia: Fények

Nagyvárosi fények,
nagyvárosi lángok,
üveg alatt nyíló
trópusi virágok,
pirosan, fehéren
vakító zsarátnok…
Elhalványul tőle
a hold ijedt fénye,
s a csillagok bújnak
sűrű feketébe.
Még a nap fénye is
kevés lenne hozzá,
hogy az éjszakákat
versenyt aranyozná:
köszöntését fű, fa
úgy sem viszonozná.

Nagyvárosi lángok,
ti vakító fények!
Délszaki virágok,
szívekben szegények,
hidegben ragyogó
éjszakában éltek!...

Kisvárosi fények,
sápadozó lángok,
illatos kertekbe
bújtatott virágok,
régi szerelemmel
ugye, reám vártok?
Mint az örökmécses,
úgy pislog a lámpa…
nem világít itt más
csak a hold sugára,
meg a csillagoknak
színes ragyogása…

Mégis itt szövődnek
a legszebb regények,
mégis idekötnek
a legszebb emlékek…
Oh, ezerszer áldott
kisvárosi fények!