Pelesz Alexandra: Hová rejtetted

A csend súlyosan nehezedik rám.
Lefelé taszít, a porba akar tiporni,
érzem a vállamon a nyomást,
talpon maradni alig bírok!
Kitágult orrlyukadon át
elszívod előlem a levegőt.
Fuldoklom!
A csend agyonnyom!
Egyre zsugorodom a súly alatt,
légszomjamtól már lángol a garat!

És akkor megtöröd a csendet.
Ordítasz, üvöltesz!
Szitkok garmadája fröccsen
egyenesen levegőért kapkodó arcomba!
Miért bántasz?!
Miért?!
Legszívesebben kést ragadnék,
hogy felvágjam a bőröd,
hogy beléd túrjak,
keresve azt, mit elrejtettél,
mit nem láttam körötted már rég!
Látom vértől csöpögő kezem,
ahogy benned vadul kutatja:
hova temetted?
Túrok a belek közt,
félrehajítom a vesét, a májat,
hogy megtaláljam oly mélyre
száműzött lelkedet.