Bíró Rudolf: Megszegett ünnep

Láncdohányos Hold köhög odafenn az égen,
körötte elnyomott csikkek a csillagok.
Lehamuzott sztreccsnadrágként nyújtózik éppen
a körút, és rajta foltként izzadok.

Nyár éjszaka. Csak szívom a fülledt levegőt.
Amott füstös hangon dohánybolt köszön.
Kinyitnám a nem létező görög-legyezőt,
ne csak a hab dideregjen a meleg sörön.

Tumultus. Ricsaj.  Ünnepi szoknya a tér,
fodros korcába elvarratlan szerelmek.
A közös vályúhoz most mindenki odafér.
A bódék mellett összetört szemek legelnek.

Tinik, térfigyelőbe lőtt insta selfik.
A tűzijátékra is csak felkelni járnak.
Haspóló felvágva egészen mellig,
a farmerból kilátszanak a pillangószárnyak.

Dorombol a cicanadrág, hízelgőn bújik.
(De a fekete macska balszerencsét okoz!)
Itt minden lány az apjával randevúzik,
szájuk friss levegővel teli cigisdoboz.

Minden mosoly egy félreértett köszönés,
flegma pillantások karmolják az arcot.
Félrenyelt mondatok,  beszédes köhögés,
nem hallok "sziát", csak egy eldobott visszhangot.

Túl sok az ismerős, de kevés, aki megismer.
Arctalan tömeggel frontális karambol.
Fülemben alacsonyan van a hangregiszter,
a jövőévi beállásnál talán újrahangol.

A padok látják csak, kinek milyen az ülepe,
a menekülési útvonal mért mutat a zsákutcára?
Ez az államalapítás, és a Kenyér ünnepe,
de lehet csak én szegek keresztet a hátuljára.