Alföldi Géza: Átok

Verje meg az Isten, két kezével bőven,
azt, aki miatt én lázongani jöttem

erre a tájra, ehhez a néphez,
búzakalászon csillogó napfényhez!

Árnyakat mesélni, bánatot szólni,
hogy halál a sorsunk dermedten dobolni.

Mért nem maradhattam vidám nótaszónak,
tulipános-szűrös víg kuruckodónak,

mért kell nekem átok, ha testvérhez szólok,
s lassan az égről is, jaj, miért húzódok?…

Mért bújunk el rögtön, ha idegent látunk?
Verje meg az Isten, ki miatt bezárunk

kiskaput és ajtót, senki be se lépjen,
muskátlis ablakon még csak be se nézzen!

Élünk dúvadként, testvértelen, árván,
nem vidul a lelkünk a gólyahír láttán,

virágnak, gyereknek nincs többé varázsa:
verje meg az Isten, ki sírunk megássa!…