Vernyik László: Akkor már én sem beszélek...

Alattam föld, felettem vadvirágok!
Sírok,... emlékek,... s Jelen...!
Melyben "jelenvaló" Isten szivárog,
de ellöki magától kezem!
-Én úgy vagyok már
hátrahagyva,
hogy senki sem gondol velem!
Csak önmagában néz a Napba
az éjben fogant
gyermek-szerelem!
Kik, kutyákkal együtt vonittok Holdat!
Kik kutak szájánál haltok szomjhalált!
Kik nem tudjátok, lesz-e még holnap,
s körmeitekkel hantoltok ki holtat,
tudnotok kell: Isten megtalált!
Mikor rágcsálók, patkányok, egerek
felfalják éléskamráitokat,
Mikor magadba gyűrnéd az Eget!
- Mert nincs kérdés és nincs felelet!
Csak a Halál van,
mely riogat!
S te téped a jeltelen sírokat!
S hallod, hogy valaki hívogat:
"Gyere, kövess!
Én már itt vagyok!"
Akkor te élj és ne temess!
Eleget lehetsz még halott!
...Mikor alattad föld, s feletted vadvirágok...
Egy sír vagy, emlék, meg jelen...
De amíg rajtad nem fog az átok,
kevesebb ne légy!
Légy a Végtelen...!
...Akkor majd én sem beszélek tovább...
Találj majd helyettem valakit!
S hogy nálad bölcsebb, vagy ostobább?
- Mit számít, ha beborít
szeretetével?
Azon a földön, hol nincsen fájdalom,
se szánalom,
se szégyen!
Ahol minden magadra hagy!
Mert minden igazság
és minden tévedés,
Te, csakis, Te vagy!
A valóság hitvány bűvöletében...