Kemecsei Gyöngyi: Az én Istenem
Néha elfárad belém
az én Istenem.
Olyankor kicsit
magamra hagy.
S én futok vesztembe,
mint a gyermek,
ki fék nélkül marad.
Mit nekem bűn és
száz parancsolat,
hisz' tiltott fák áģán
nő csak
édes kárhozat!
Így úszom mocskosan
és erjedt gyümölcstől
jóllakottan
a vétkek vizében.
Míg le nem ránt a sár,
majd alá nem süllyed
testem a mélyben.
S mikor utolsót pumpál
bennem a levegő,
lemerül értem
akkor a teremtő.
Nem szól, nem bánt,
çsak ölelő karjába kap...
...mert ilyen az én Istenem
mikor magamra hagy.