Wimberger Anna: Csendes vers az állatokhoz
Állatok! Testvéreim,
szilaj szépek és néma tűrők!
simítón és szeretettel szeretnék szólani rólatok
s nagy, meleg barmok közt élni zöld havason.
Örülni az égnek a kéknek, a gyepnek
és a ti barna szemetek szelíd tavának.
De városban élek.
Mészároskocsik döcögnek el mellettem,
fürtökbe lógázva kicsiny, lemészárolt borjakat –
s szégyenkezem.
Mert néha, borongó délután, ha meggyül a magány
s a szíves szó úgy kellene,
hozzám jön a kutyám s térdemre hajtja fejét.
És én tudom, hogy ő, ki gyerekségemből
a tiszta jóságból maradt, megért,
s engem édenből, közösség kertjéből
kihullott embert –
sajnálva visszahív.