Bánfai Zsolt: Változás

Kidöntött fasorok között
motorfűrészek szeletelik a délutánt.
Suhintásnyi életek a küzdőtéren.
A szomszédos táj szálirányba rendezgeti
hegyes árnyait. Visszhangot üvöltő terek.
Mint ebek soklábú baltafényben –
fásultan nyüszítenek a hazátlan szelek.

Megfordult most az élet.
A tó tükre felhőkben csörömpöl és
a madarak méregzöld gyökerekre szállnak.
Éjjel kisülnek a napraforgók,
a sivatag aszalt bőröket terít szerteszét.
Vasrács árnya hullik dohos zubbonyokra –
a vírus az agyakban van, de most tüdőbe ég.

Elárulhattad volna, hogy vihar után
mindig énekelnek a madarak.
A sámándob bőrére új hajnal feszül és kong,
míg kiütöd alóla az első sugarakat.
Szilárd árbóc vagy. Csak vásznad lobog.
Hátam sziklának vetem és hosszan nézem,
amint az ÚJ NAP válladra emeli a horizontot.