Gaál Áron: Rondó két cimbalomra

    Minden hangja egy-egy planéta
másként csendül meg a szféra
    Hold, Nap, Merkur, Saturnus fölött
zúg a csend, kék bolygónk benne zeng

hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön
a szeretet szólamait keresem
szögletei között, a berek
kifeszített liliputi kötelén

    Pál hangszere nekem a zene
maga, a puszták por szaga,
amit kavar a szél, a ménes,
ahogy vágtat több ezredéve,

és eső után a hangaszál,
ahogy meghajlik a szekerek
kereke alatt, míg elhalad
a karaván, majd újra, hamar

felmagasodik és a széles,
a tág horizont felé figyel,
hol az ég gyászoló anyaként
földfiára borul – jajong a húr,

a húrokon sír a két ütő,
és felsikoltanak a néma kövek,
Focsu, Dharvar, Szira zokog,
fehér gyászban sziklák és városok

kipp-kopp, csipp-csöpp, vért permetez
zarándok talpak verítéke
kavics élen a Gilboa hegyen,
s Mikene múltbeli sírjai felett…

    s midőn Róma felé a píneák
kísérnek, számtalan akkord
szólal meg bennem /alla breve/
hol tűz ropog, ahogy föllobban a Nap,

hol surrogó szárnyú fecskék serege
cikázik szerte a zápor nyomán
nyíló aloe illatát követve
a szivárvány alatt /capriccioso/

    Alkaios jut az eszembe, aki
lantját cserélné a Duna partjain
bordal s édes-bús szerelmes nóta
dallamát, pengő cimbalomra

Baja, Buda, Bécs, Pozsony között,
hol Hold, Nap, Merkur, Saturnus alatt
hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön
zúg a csend, kék bolygónk benne zeng,

fehér gyászban sziklák és városok,
kavics élen talpak verítéke…
a szeretet szólamait keresem…
két ütő sír a húrokon, kettő nevet.

          Bratislava-Pozsony