Dr. Pázmándy László: Ecetfák

Elhagyott házak, kifosztott magánya,
Elment lakóit hiába várja.
Kietlen vidék, hol ecetfák nőnek,
Szomorú tanúi régmúlt időnek.

Csavargók járnak, néha – e tájon,
Kiket elkerül gyakran az álom.
Békétlen lelküket éj borítja,
Hajnalok fénye torkukat szorítja.

Árnyukat látod a vándorok útján,
Menniük kell elment vágyak után.
Kalandor sorsukból eltűnt a kaland,
Kezükből kihullott régen a lant.

Tábortüzüknél magányosan ülnek,
Szavaik, mint a tűz, lassan kihűlnek.
Elhagyott kertjükben ecetfa nő,
Kifosztott házukban, halott idő.