Vernyik László: Anyám kertjében
A vetemények rendbe sorolnak.
A járdaszélén nyíló dáliák.
Estét mesél a körtefa lombnak
napnyugtakor a lila mákvirág.
E kertbe hálni jár el a jóság,
a fakerítés deszkái között
napfény szivárog, ring a valóság,
s álmos ölében Csend az újszülött.
Öreg kutyája szőre kopott már.
Eb a javából! Vén, hű és derék.
A kút káváján egy ellopott nyár
vegytiszta könnyel sírja ki szemét.
.Mert anyámtól ellopták a nyarat.
A vén Idő is főt hajt itt falun.
Anyám elalszik, s szemhéja alatt
Tamás lép be a kicsi kertkapun....
.Csodák születnek ezen a tájon.
Ez a vidék csak őriz, s nem felejt!
Együtt zokognak nyár-éjszakákon...
...Együtt is halnak, Anyám és a kert...