Tollas Tibor: Árulás

A tárgyakkal kezdődik észrevétlen.
Az új ággyal, amelyben fekszel;
körül a részletre vett bútorok
opálos hideg ragyogása,
melyet nem békít a villanykályha
szabályozható melege,
sem a jégszekrény, amit nyáron
fülledt konyhádba szereltek fel
az új tűzhellyel, fele áron.
S mondd, rádión mered-e
a régi éned hullámhosszán
visszacsavarni három évet,
osztrák földön az érkezésed,
zsúfolt táborok szalmazsákján
az első korty párolgó teát?
Míg szürcsölted a szabadságot
könnyű batyuddal hátadon,
ki tudja, úgyis visszatér…
S fogyó reménnyel nemcsak hátizsákod,
de lépésed is egyre nehezebb.
Ma már látod a szörnyű hegyeket,
miket az idő gyűrt közénk…
- Otthon nyomorból, itt künn kapzsiságból,
mely egyre gyűjt, míg észrevétlen
apad a hozott hazai…
- Bútorok, villa, gépkocsi…
Mondd, őrzöd még a szekrényedben
a hátizsákod, gyűrt ruhád,
a marék földet? – semmiség! –
Tartsd kéznél mégis, messzi lép,
aki ezeket sutba dobja,
nem húzza többé semmi vissza
s nem léphet át a hegyeken.

1961